Nagy Márton: a magyar gazdaság szerkezetében a high-tech magas arányt képvisel
A magyar gazdaság szerkezetében a high-tech magas arányt képvisel – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Bosch Rexroth innovációs élményközpont (Bosch CU.BE – Customer Benefits) átadásán szerdán Budapesten.

A high tech jelen van a gazdaság minden területén
Kifejtette, hogy a magyar ipar növekedésében jelentős a csúcstechnológia szerepe. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kutatása szerint a magyar gazdaságon belül 70 százalékos arányt képvisel a high-tech, ezzel Magyarország szinte minden fejlett országot megelőz.
Hozzátette, Magyarország a világ 14. legkomplexebb exportjával rendelkezik, a feldolgozóipari exporton belül pedig kiemelkedően magas a high-tech aránya.
A gazdaságfejlesztési miniszter figyelemre méltónak nevezte a magyar gazdaság eredményeit a technológia és tudástranszferben, és jelezte: a globális innovációs index szerint a tudás helyi gazdaságban való hasznosulása alapján Magyarország a 7. helyen áll.
Nagy Márton a magyar iparpolitika aktív hitelezési és beruházásösztönzési szerepéről szólva elmondta, hogy Magyarországon több mint 4,7 millióan dolgoznak, és ezen belül jelentős a szakképzettek részaránya. A külföldi beruházások mértéke 2022-ben csúcsot döntött Magyarországon, és 2023-ban a külföldi tőke beáramlása elérheti akár a 4 ezer milliárd forintot is – tette hozzá.
Megjegyezte, hogy a Savills Nearshoring-index szerint Magyarország 2020-ban az Európai Unióban a második legvonzóbb befektetési célország volt.
Nagy Márton felidézte, hogy a Bosch csoport Magyarország kiemelt stratégiai partnere, és hangsúlyozta: a Bosch magyarországi jelenléte is lehetővé teszi, hogy Magyarország fejlesztőközponttá váljon.
A Bosch jó példája annak, hogyan válhat egy családi vállalkozás versenyképes nemzetközi nagyvállalattá – mondta a miniszter.
Thomas Ilkow, a Bosch Rexroth kelet-európai és közel-keleti értékesítési régiójáért felelős vezetője a megnyitón az innováció fontosságát hangsúlyozta, és rámutatott arra, hogy a budapesti innovatív élményközpont segíti a kreativitás, az együttműködés és a hálózatosodás megvalósítását.
Szászi István, a Bosch csoport Magyarország és Adria-régió vezetője elmondta, olyan ökoszisztémát építenek, amelyben ipari partnereikkel, a felsőoktatás résztvevőivel, az egyetemekkel és a kutatóközpontokkal közösen dolgozhatnak azért, hogy a jövő technológiái minél hamarabb beépüljenek a mindennapokba. Ennek a munkának az egyik egyedülálló helyszíne a CU.BE.
Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az innovatív élményközponttal olyan nyitott teret hoztak létre, ahova az ipar minden szereplőjét várják közös gondolkodásra, eszmecserére az ipari technológia jövőjéről. A CU.BE az ipari digitalizáció vívmányait mutatja be, kézzelfoghatóvá teszi a modern gyártás működését és a fejlődés irányait.
A Bosch Rexroth a hajtás- és vezérléstechnika egyik vezető szállítójaként világszerte a hidraulika, az elektromos hajtások és vezérlések, a hajtómű- technológia, a lineáris mozgatás- és szereléstechnika területén kínál megoldásokat. A vállalat több mint 80 országban rendelkezik telephellyel, több mint 32 000 munkatársat foglalkoztat, és 2022-ben 7 milliárd euró árbevételt ért el.
Magyarországon a Bosch termékeivel 1898 óta van jelen, az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős cégcsoport lett. A 2022-es pénzügyi évben 2255 milliárd forint teljes nettó árbevételt ért el, ebből a magyar piacra való csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele 314 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport több mint 18 300 munkatársat foglalkoztat.
Kapcsolódó cikkeink
Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg
Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart…
Tovább olvasom >Júliusban rekordszintre emelkedett az infláció Szlovákiában
Szlovákiában 4,4 százalékos volt júliusban az éves infláció, ami az…
Tovább olvasom >KSH: az előző év azonos időszakához mérten 4,9, májushoz képest 1,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés júniusban
2025 júniusában az ipari termelés volumene 4,9 százalékkal elmaradt az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg
Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart…
Tovább olvasom >Új könnyítések a fenntarthatósági jelentésben
2025. július 11-én az Európai Bizottság elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >Három vármegye, ahol nem a karácsony a csúcs: nyáron száguld a kiskereskedelem
Országos szinten december a kiskereskedelem csúcshónapja: az ünnepi szezon és…
Tovább olvasom >