Nagy Márton: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő
Nagy potenciál van Hévízben, nemcsak az ország GDP-jének tizedét adó turizmus miatt, hanem mert a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter szerdán Hévízen.
Nagy Márton a várossá nyilvánítás 32. évfordulóján tartott ünnepségen azt mondta: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra. Hévíz nem a belföldi turizmusra épít az évente mintegy 120 ezer magyar vendéggel, ezért a külföldiek beutaztatásának versenyében is helyt kell állnia, amihez fejlesztések kellenek.
Jelezte: ezen fejlesztések közé tartozik a Hévíz-Balaton Airport idén induló, 3 milliárd forintos felújítása, valamint a tófürdő komplexumának tervezett korszerűsítésére elkülönített 17 milliárd forint.
A nemzetgazdasági miniszter felidézte, hogy Magyarországon a harmadik leglátogatottabb termálfürdő a hévízi, de a brit Mirror magazin szerint a világ 7. legjobb turisztikai desztinációja. Sajnos az elmúlt időszak a Covid-járvány és a háború miatt nehézségeket jelentett Hévízen is, elsősorban az orosz turisták elmaradása miatt, de a tófürdő látogatottságában már látszik az emelkedés, az 1,2 milliós éves csúcshoz közeledve idén 1,1 millió látogató várható.
Hévízen német, osztrák, szlovák, cseh és lengyel turisták fordulnak meg a legnagyobb számban. A balatoni régióban 2023-ban mintegy 8,7 millió vendégéjszakát regisztráltak – az országos adat 21 százalékát -, Hévíz adta a térség vendégéjszakáinak 13 százalékát – ismertette a miniszter.
Hozzátette, hogy jól indult az idei év, ugyanis az első három hónapban 67 ezer vendéget és 196 ezer vendégéjszakát regisztráltak Hévízen, mindkét adat 23 százalékos növekedés a tavalyiakhoz képest.
Nagy Márton kitért arra is, hogy a június 9-i választás azért is fontos, mert az Európai Unióban fordulat kell a migrációs és a versenyképességi ügyekben. Az önkormányzati választáson pedig Hévízen tovább kell vinni a 14 év után leköszönő Papp Gábor örökségét.
Az elmúlt 14 évben egyebek mellett megújult az északi városrész vízvezetékrendszere, a főutca, a termelői piac és a központi parkoló, a tóvédelmi program keretében a véderdő környezete. Több mint 12 milliárd forint fejlesztés valósult meg 2010 óta Hévízen – ismertette a miniszter.
A politikus említést tett arról, hogy Vértesaljai László, a város Fidesz-KDNP-s polgármesterjelöltje olyan racionális, támogatható terveket vázolt fel, mint hogy be kell fejezni a gyógyhelyi központ fejlesztését, a tófürdő és a kórház felújítását. Erősíteni kell a turizmust, a környező országokból Flixbus-járatok indításával, illetve a repülőtérre érkező új járatok indításával, a Wizz Air légitársaság bevonásával.
Nagy Márton ehhez kapcsolódóan úgy fogalmazott: „nagyon közel vagyunk az aláíráshoz” a Liszt Ferenc Repülőtér megvásárlását illetően, ami után a központi repülőtér és a vidéki repterek közötti turisztikai kohézió sokkal könnyebben lesz. Ez a járatok optimalizálásában és belföldi járatok indításában is megmutatkozhat.
Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) ünnepi beszédében azt mondta: egy közelmúltban zárult kutatás szerint az 5000 lakosúnál kisebb települések között Hévíz az első, amely felkészült a jövőre.
Ismertette, hogy polgármesteri ténykedése idején milyen beruházások, fejlesztések történtek a város által elnyert 12 milliárd forintból, de magántőkéből is további tízmilliárdokat fektettek be a városban. Jelezte, hogy a korábban 800 ezres átlag vendégéjszakaszámot bőven egymillió fölé sikerült emelni, de ahhoz, hogy a Covid és a háború okozta nehézségek után újra régi fényében ragyogjon a város, időre van szükség.
Kapcsolódó cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Visit Hungary: világhírű modellek, színészek és tartalomgyártók népszerűsítik Budapestet és a magyar vidéket
Világhírű modellek, színészek és tartalomgyártók népszerűsítik Budapestet és a magyar…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az MKIK
Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK)…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >