Nagy lehetőség előtt áll a magyar húsipar
A növénytermesztők mellett az állattenyésztőket is helyzetbe kell hozni, a magyar élelmiszeriparban ugyanis a legnagyobb nyereséget a magas feldolgozottságú és jó minőségű húsokkal, illetve az ezekből készült termékekkel lehet elérni – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agárminisztérium államtitkára, a VI. Húsipari Szakmai Napon, Budapesten, húshagyó kedden.

Kellenek az innovációk
Kifejtette, az élelmiszeripar egy kulcsfontosságú stratégiai ágazata Magyarországnak, hiszen az ország szuverenitását is erősíti. Ezért is döntött úgy a magyar kormány, hogy ebben az uniós ciklusban a korábbi 468 milliárd forint támogatást 750 milliárd forintra emeli. Ez egy hatalmas lehetőség az ágazat szereplői számára – tette hozzá az államtitkár.
Dr. Nobilis Márton kifejtette, a húsiparnak is fejlesztésekre van szüksége. Forrást kell biztosítani a technológiai megújítására, a fenntarthatóság fejlesztésére, az élelmiszerminőségre és az élelmiszerbiztonságra. Az ágazat nehézségeinek megoldását a terület szereplői közötti együttműködés és összefogás segítheti. Az agrártárca külön figyelmet fordít a megfelelő és jól felkészült szakemberek képzésére is. Ezt a célt támasztja alá a 2020-ban létrejött Agrárszakképző Centrumok kialakítása is. A fejlesztési területek kombinálása lehetőséget teremthet a magyarországi húsipar versenyképességének és fenntarthatóságának növelésére a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt – fűzte hozzá az államtitkár.
Kapcsolódó cikkeink
Húshagyókedden tartják a VIII. Húsipari Szakmai Napot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tiltja Amszterdam a húsreklámot? Társadalmi önreflexió a cél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
NAK-elnök: egy hónap alatt több mint 120 ezren írták alá az agrárpetíciót
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EY Az Év Üzletembere: Veres Tibor a fődíjas, hat különdíjat is kiosztottak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb intézkedéssel segíti a kormány a tejhasznú tehéntartókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
