Nagy István: többletforrásban részesülnek az állattartók
A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.
A tárca szerdai közleménye szerint a miniszter emlékeztetett: a takarmányárak nagymértékű emelkedése, az állatbetegségek okozta korlátozások, valamint a koronavírus-járvány együttes piaci hatása indokolttá tette a költségvetésbe eredetileg betervezett, állattenyésztést segítő agrártámogatások keretösszegének megemelését. Hozzátette: a többlet lehetővé teszi a baromfi állatjóléti támogatásra az idén eredetileg rendelkezésre álló források további 2,1 milliárd forinttal, a sertés hízó állatjóléti támogatásnak pedig 1,2 milliárd forinttal való emelését.
A fentiek mellett az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére szolgáló támogatást 640 millió forinttal egészítik ki. A tenyésztési tevékenységet segítő tenyésztésszervezési támogatást pedig 400 millió forinttal emeli meg a tárca – ismertette Nagy István.
Közölte, hogy az állatjóléti támogatások terén a kormányzati segítség a sertéságazatban már a 2021. támogatási év II. negyedévi, a baromfiágazatban a 2020/2021. támogatási év III. negyedévének kifizetéseihez kapcsolódóan megjelenik a gazdálkodók számára. A tárcavezető szerint a többletforrások biztosítása egyértelműen mutatja az agrártárca elkötelezettségét az állattenyésztő ágazatok felé.
A miniszter az idén bevezetett mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben való részvétel lehetőségére is felhívta a figyelmet. Ennek köszönhetően ugyanis a krízisbiztosítási alaphoz csatlakozó gazdálkodók a rajtuk kívül álló okból bekövetkező, tárgyévet megelőző három év átlagos jövedelméhez képesti 30 százalék feletti éves jövedelemcsökkenés esetén akár 70 százalékos kompenzációban részesülhetnek. A pénzügyi segítséget nagyrészt a vidékfejlesztési források biztosítják. Legközelebb jövő év februárjában nyílik lehetőség a csatlakozásra – emelte ki az agrárminiszter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >