Nagy István: több szempontból fontos a szőlő-bor ágazat fejlesztése
Nemcsak kulturális, hanem komoly gazdasági és társadalmi érdek is a szőlő-bor ágazat fejlesztése, amelyben Magyarországon jelenleg több mint 40 ezer gazdálkodó végez értékteremtő munkát – mondta Nagy István agrárminiszter a Borjog és Bormarketing konferencián, Budapesten.
A miniszter megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a további fejlődés feltételeinek megteremtéséhez jogszabályok mellett anyagi forrásokkal is hozzájárulnak: az agrárkormányzat továbbra is jelentős összegekkel támogatja a szőlőtelepítést és a pincészetek korszerűsítését. Az elkészült Digitális Agrárstratégiában az agrártárca törekszik a szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítására, valamint az elektronikus nyilvántartás biztosítására is – tette hozzá.
A tárcavezető fontos célnak nevezte a 2016-ban elfogadott szőlő-bor ágazati stratégia végrehajtását, valamint a 2020 utáni új Közös Agrárpolitika (KAP) reformja során a magyar érdekek határozott védelmét. Megjegyezte, hogy a KAP-tárgyalások során sikerrel fogták össze a szőlő- és bortermelő tagállamokat az Európai Bizottság anakronisztikus javaslatainak megakadályozására. Így továbbra is tiltott marad a borkészítés a hibrid direkttermő fajták terméséből. A közösségi márkák, a földrajzi árujelzők jó pozícionálását a bor eredetvédelmi keretszabályok megújításával és az országos bormarketing irányvonalához igazításával kívánják elősegíteni. Mindezek mellett fontos célkitűzés a bürokratikus terhek csökkentése – fűzte hozzá a miniszter. Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára bejelentette, hogy megkezdődött a Nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása című pályázat előkészítése, amely átalány jellegű promóciós támogatást biztosít majd a borászoknak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szaktárca az élelmiszeripar és a borászat számára nyitott egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amely a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja. A korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatok keretében az irányító hatóság már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az agrár- és élelmiszeripari szereplők részére. A Vidékfejlesztési program új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-ától nyújthatók be a támogatási kérelmek – tette hozzá. Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára szerint a digitális megoldásokat a szőlő-bor ágazat szolgálatába is kell állítani, mivel azok jelentősen hozzájárulhatnának a szektor értéknöveléséhez. Ezt segíti majd az ePincekönyv projekt, amelynek célja a szőlő és bor ágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása és az elektronikus pincekönyv-vezetési lehetőség biztosítása. Ennek keretében sor kerül az ágazat teljes adminisztrációs rendszerének áttekintésére. Ebben kiemelt partnere az Agrárminisztériumnak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa – sorolta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új korszakba lép a Csányi Pincészet
A Villányi borvidék legnagyobb, évszázadokra visszanyúló hagyományokkal rendelkező pincészete, a…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar borászok ott vannak a nemzetközi szakmai élvonalban
A magyar borászok ott vannak a nemzetközi szakmai élvonalban, Európában…
Tovább olvasom >Olaszország lesz idén a Balaton Wine & Gourmet fesztivál díszvendége
A balatoni régió több mint 50 étterme és borászata mellett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >