Nagy István: szerdán indul az agrártámogatások előlegfizetése
Szerdán indul a Magyar Államkincstáron (MÁK) keresztül a mezőgazdasági termelőknek nyújtott agrártámogatások előlegfizetése, amely idén 240 milliárd forintot tesz ki – mondta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az év végéig a közvetlen támogatásokból mintegy 200 milliárd forintot fizetnek ki, míg a Vidékfejlesztési program egyes terület- és állatalapú támogatásaiból 30 milliárd forint előleg kifizetése indul – mondta. Ezen túl az egységes kérelmekhez kapcsolódóan további 12,3 milliárd forintot kapnak a gazdák.
Az előlegfizetéssel a gazdálkodóknak az őszi munkák zavartalan elvégzéséhez nyújtanak segítséget, továbbá biztosítják a termelők pénzügyi stabilitását, likviditását – emelte ki a tárcavezető.
Nagy István elmondta, hogy a Közös agrárpolitikában (Kap) évente közel 400 milliárd forint uniós forrású közvetlen támogatásra jogosultak a termelők, ezt az összeget uniós és állami társfinanszírozásban megvalósuló agrár- és vidékfejlesztési, valamint nemzeti és uniós piaci támogatások egészítik ki. Így a magyar agrárium évente 600-700 milliárd forint támogatásban részesül.
A támogatási rendszeren belül mind összegben, mind pedig az érintett termelők száma alapján a közvetlen támogatások, ezen belül is a két meghatározó területalapú támogatás – a SAPS (egységes területalapú támogatás) és a zöldítés – a leghangsúlyosabb, azok 170 ezer termelőt érintenek – jegyezte meg.
Közölte, hogy a közvetlen támogatásoknál a tervek szerint idén 6 százalékkal nagyobb összeget fizetnek ki a tavalyi év azonos időszakához képest.
A 2019. évi területalapú támogatás összege várhatóan 75 ezer forint lesz hektáronként. Magyarország az időjárási viszontagságok miatt idén is jogosult a termelőknek emelt összegű előleget fizetni, ami azt jelenti, hogy egy minden feltételnek megfelelő gazdálkodó SAPS jogcímen 33 ezer forintra számíthat hektáronként, és aki még a zöldítési támogatás előlegére is jogosult, az mintegy 50 ezer forintnyi hektáronkénti kifizetést kaphat idén – ismertette a miniszter.
Kitért arra is, hogy a közvetlen támogatásokat kiegészítő, nemzeti költségvetésből finanszírozott tej- és húshasznú szarvasmarha ágazatot érintő egyes átmeneti nemzeti támogatásra 15 milliárd forintot fizetnek majd ki az idén.
Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke kiemelte, hogy a gazdák határidőre benyújtották kérelmeiket. A kifizetés első hetében 50 ezer gazdaságnak mintegy 50 milliárd forintot folyósítanak majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >Békés vármegyében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgasága betegsége
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elsőként Újkígyóson majd Mezőberényben vett…
Tovább olvasom >A NAK falugazdászai ingyen elkészítik a gazdaságátadási pályázatokat
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kisüzemi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemelést a következő 12 hónapban
A kis- és középvállalkozások (kkv) 65 százaléka a következő 12…
Tovább olvasom >Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >„Vérzik az ütőér”: költségbefagyasztást sürget a Hungrail a vasúti árufuvarozás megmentéséért
Amíg a pályavasút nem hozza a szükséges menetrendszerűséget, addig nem…
Tovább olvasom >