Nagy István: számtalan kihívással küzdött meg az agrárium
A kormányzati ciklus vége felé közeledve, a választás előtt számba kell venni, hogy milyen válaszokat adott a kormány a kihívásokra, hogyan dolgozott az eltelt négy évben – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsáton, lakossági fórum előtt újságíróknak.
A szaktárca vezetője hangsúlyozta, az elmúlt négy év kihívásokkal volt teli, éghajlati, társadalmi, gazdasági kihívásokkal, amely az országot, az emberek életét nagyon komolyan érintette. „A bőrünkön érezzük mindezeket” – fogalmazott.
Emlékeztetett: a gazdák számára ugyanakkor nem volt meg a lehetőség, hogy otthonukban dolgozzanak, nekik minden nap ki kellett menniük a földre, az állatokhoz. A gazdák helytálltak minden területen, a kormány pedig segítette őket – szögezte le a miniszter. A vidékfejlesztési források megháromszorozódtak, vidékfejlesztésre még soha nem jutott ennyi – emelte ki.
Nagy István hangsúlyozta, hogy mindenki – éljen akár a legkisebb vagy a legnagyobb településen – nyertese kell hogy legyen a vidékfejlesztésnek.
Kapcsolódó cikkeink
Az unióban és hazánkban is emelkedett az étkezési tojás ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem csak finom, egészséges is a hazai libahús
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb jelentős támogatáshoz jutnak a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokat vállaló gazdák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
26 százalékkal többet szánnak a magyarok idén a karácsonyra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ősz ízei Koreából és a fermentáció művészete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A felnőttek kétharmada nem eszik elég zöldséget és gyümölcsöt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


