Nagy István: minden készen áll, hogy megkezdődhessen az aratás
Minden készen áll arra, hogy megkezdődhessen az aratás, amely elé „jó reménységgel nézünk” – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a közmédia újságíróinak a Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitin.
A miniszter hozzátette, hogy várakozáson felüli eredményekkel számolnak, mert rosszabb átlaghozamokra számítottak.
Kitért arra is, hogy a magyar gabona húszmillió ember ellátását biztosítja, s azt az exportmennyiséget, amellyel számolnak, teljesíteni tudják, mert a termésátlagok jelentősen nem csökkentek és a kompenzálásokkal a tavalyi eredményeket is meg lehet haladni.
Nagy István beszélt arról is, hogy a tavalyi németországi nyolcszázalékos exportvisszaesés a folyók alacsony vízállásával magyarázható, mert a hajók nem tudták elszállítani a gabonát. Reményei szerint a vízállás idén kedvezni fog az exportnak.
A Dunakilitin első alkalommal megrendezett Péter-Pál napi falunapon és aratóünnepen az agrárminiszter arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben az aratónapi ünnepség elfeledett volt, ami meglátszott az agrárium megbecsültségén.
Szükség van az ilyen ünnepekre, hogy eszünkbe jusson, amikor az étel az asztalon van, hogy valakik ezért „nagyon keményen megdolgoztak” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy ha ezt a becsületet és tiszteletet vissza tudjuk szerezni az agráriumnak és a földműveseknek, akkor tudunk utánpótlásról gondoskodni.
Rajtunk múlik, hogy a 21. században milyen szerepet szánunk a mezőgazdaságnak – mondta a miniszter.
Nagy István közölte, ha elővesszük azokat az értékeket, amelyek fontosak számunkra, amelyektől magyarok vagyunk, akkor ezek a hagyományok összetartanak bennünket, erőt adnak és megmutatják, hogy hol a helyünk a 21. században. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >A mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >