Nagy István: megkönnyítjük a generációváltást a mezőgazdaságban
Az Agrárminisztérium az őszi törvényhozási időszakban olyan jogi szabályozást készít elő, amely a mezőgazdaságban megkönnyíti az utódlás, a generációváltás, a gazdaság átadásának kérdését – mondta az agrárminiszter a 34. Bábolnai Gazdanapok csütörtöki megnyitóján.

Jogszabályalkotással könnyítenék a generációváltást az agráriumban
Nagy István hozzátette: a gazdaságokat most működtető első generáció érzelmi alapon gazdálkodik, történelmi igazságtétel után került birtokába a föld. Az utánuk jövő nemzedék már racionális megközelítésű, nekik magától értetődő a folyton fejlődő módszerek alkalmazása.
Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója elmondta, ebben az évben mintegy 20 gépkapcsolással mutatják be a legújabb erő- és munkagép-fejlesztéseket.
A fajtakísérleti bemutatósoron a nemesítőházak képviselői több műhelybeszélgetést tartanak, amellyel az általuk fogalmazott kukoricahibridekre kívánják felhívni a figyelmet.
Az igazgató kiemelte, hogy idén először vetnek cirokhibrideket, amellyel szeretnék felkelteni az érdeklődést a takarmánynövényben rejlő lehetőségekre, mely a klímaváltozás miatt kaphat egyre nagyobb szerepet.
A szakiskolai napon a középfokú mezőgazdasági képzésben tanulókat szólítják meg a rendezők, 19 iskolából. A diákok vezetett programon vesznek részt, és tesztvezetésen próbálhatják ki a legmodernebb traktorokat.
A 34. Bábolnai Gazdanapok a 80. OMÉK társrendezvénye, 150 kiállítóval, 20 ezer négyzetméteren. A rendező a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, a Magyar Mezőgazdaság Kft. a kiállítás szervezője. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A csirkecomb feldolgozói értékesítési ára mérséklődött
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A vágótehén termelői ára 30 százalékkal emelkedett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: Szentesen a jövő kertészete épül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

