Nagy István: komoly döntések előtt áll a gabonavertikum
Komoly döntések előtt áll a versenyképesség javítására a gabonavertikum, a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata – mondta Nagy István agrárminiszter a Gabonavertikum – versenyképesség itthon és a világban elnevezésű konferencián csütörtökön a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán, Mosonmagyaróváron.

A Gazdálkodás című agrárökonómiai tudományos folyóirat által szervezett tanácskozáson Nagy István hangsúlyozta, hogy az irányok meghatározásánál a hozzáértő és az ágazatot képviselő szakembereknek együtt kell gondolkodniuk, ami komoly feladat.
Hozzátette, hogy az irányok meghatározásánál figyelembe kell venniük a klimatikus változásokat, a piaci igényeket, ugyanakkor számolniuk kell azzal is, hogy generációváltás zajlik az ágazatban.
Kifejtette, hogy a jelenlegi fiatal generáció felé számokkal kell alátámasztani, hogy az agráriumban dolgozni jó és jövedelmező tevékenység.
A klimatikus változásokról azt mondta: „felelősek vagyunk azért is, hogy hogyan tudjuk fenntartani és javítani a földek termőképességét”.
Elmondta, hogy a Duna tavalyi rekordalacsony vízállása miatt a hazai gabona exportja Németországba nyolc százalékkal csökkent, mert a vízi szállításról közútira kellett áttérni. Egy tényező is lehet ilyen nagy befolyással az ágazat teljesítményére – jegyezte meg.
Hozzátette, hogy rendszerben szeretné látni, hogyan oldják meg a termelési, minőségi, versenyképességi és feldolgozottsági kérdéseket, hogy azok megfeleljenek az étkezési kultúrában jelen lévő divatirányzatoknak is.
Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutató Intézet kutatási igazgatója arról beszélt, hogy ez a terület fejlődési kényszerpályán van. A gazdálkodók száma csökkenni fog a jövőben, átlagos életkoruk emelkedik, miközben a gazdaságok átlagos mérete és tőkeintenzitás nő, az árbevétel jövedelemtartalma pedig csökken, vagyis nő kitettségük az árak vonatkozásában. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Változnak a rizstermesztés szabályai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
„Bevált receptek és új hullámok” – trade marketing a következő években (online, térítésmentes konferencia)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar élelmiszeripari cégek mutatkoznak be Dubajban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Interpack 2026: Fontosabb, mint valaha
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

