Nagy István: jelentős mértékben támogatja a kormány a mezőgazdaság megújítását

Szerző: STA Dátum: 2025. 03. 07. 09:15

Jelentős mértékben támogatja a kormányzat az agrárium megújítását, valamint hogy az ágazat dolgozói meg tudjanak felelni az új korok kihívásainak – hangoztatta Nagy István agrárminiszter a somogyi vármegyeszékhelyen. A tárcavezető az Agrárközösség – MATE roadshow keretében szervezett szakmai rendezvény kaposvári állomásán úgy fogalmazott: „régi kulccsal nem nyílnak új ajtók”, azaz a mezőgazdaságban „a tegnap módszerével, apáink módszerével, a mai kihívásokra nem tudunk megfelelő válaszokat adni”.

A gazdáknak állattartáshoz, kertészethez vagy éppen mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó – akár 10 millió forintos – beruházásokra, termelést segítő gépek beszerzésére nyílik lehetőségük (Fotó: Pixabay)

Mint mondta, a kormányzat éppen ezért nyújt eszközöket, biztosít forrásokat technológiai fejlesztésekre, nyújt támogatást az öntözéses gazdálkodást végzők vagy éppen a fiatal gazdák számára a legkisebb termelőket is megcélozva. Rámutatott: a nemzeti kormány agrárpolitikájának a sikerét az adja, hogy igyekszik egyensúlyra törekedni a támogatások terén, és óvja, segíti a legkisebb és a fiatal termelőket is. Utóbbiak kapcsán közölte, hogy „végtelenül fontos a generációváltás”, és ennek jegyében hirdetik meg a fiatal mezőgazdasági termelők indulását és beruházásainak segítését célzó új, 79 milliárd forintos keretösszegű támogatást. A vissza nem térítendő támogatás összege a szabadon felhasználható elem esetében 14,6 millió forint, számlákkal igazolt beruházásra pedig akár 75 millió forint fordítható kiemelten magas, 70 százalékos támogatási intenzitás mellett – emelte ki. A vízfelhasználás hatékonyságát javító, illetve az öntözésfejlesztési beruházásokat támogató pályázatok kapcsán elmondta: február elejétől pályázhatnak a kistermelők 16,5 milliárd forintos keretösszegre, és kaphatnak akár 200 millió forintos támogatást, míg a nagyobb agrárvállalkozások számára 50 milliárd forintot megközelítő keretösszeggel hirdettek pályázatot, a támogatás itt 200 milliótól 5 milliárd forintig terjedhet. Nagy István a koronavírus-járványra, a háborúra és az aszályos évekre utalva kiemelte: a kormány érzékelte az utóbbi időszak veszélyeit, ezért „minden segítséget megadott a gazdatársadalomnak”, és döntött arról, hogy az EU-s források mellé a nemzeti társfinanszírozás mértékét 80 százalékos, maximális szintre emeli.

Ez teszi lehetővé, hogy 2027-ig 2900 milliárd forintnyi beruházási forrás álljon a gazdák rendelkezésére

Az agrárminiszter rámutatott: mivel a termelők „az agrárium legfontosabb szereplői (…), és nekik köszönheti a lakosság a megfizethető és biztonságos élelmiszereket”, ezért a kormány továbbra is elkötelezett érdekeik képviselete és támogatásuk megőrzése mellett. Beszámolt arról, hogy a mezőgazdaság és az erdészet versenyképességét, illetve termelékenységét segítő felhívásokból már 32 pályázatot hirdettek mintegy 1260 milliárd forint keretösszeggel, ezzel megkezdődött az uniós közös agrárpolitika magyar stratégiai tervének végrehajtása. A klasszikus beruházási típusú felhívások mellett megjelentek az állati génmegőrzést és az állatjóléti intézkedéseket támogató kiírások, valamint az erdőgazdálkodóknak szánt, továbbá a Natura 2000-es területen gazdálkodók kompenzációs támogatásait szabályozó felhívások is – fejtette ki. A múlt évi pályázatok kapcsán azt mondta, hogy az agrárberuházások között rendkívül népszerűek voltak a feldolgozóüzemek, valamint az állattartó telepek fejlesztésére meghirdetett kiírások és nagy érdeklődés övezte az agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodást támogató programokat is. Ez utóbbi két felhívásra mintegy kétmillió hektárnyi területet érintően csaknem 26 ezer pályázat érkezett – mondta. Közölte: idén mintegy negyven pályázati felhívással készül a tárca, és a menetrend már megtalálható a kap.gov.hu honlapon. Ez tartalmazza az eddig már meghirdetett pályázatokat, valamint a megjelenő felhívásokat is. Mindezek keretében folytatódik a magyar mezőgazdaság megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodásának segítése, valamint a minél nagyobb hozzáadott értéket teremtő fejlesztések támogatása, és továbbra is kiemelten támogatják a legkisebb gazdaságok terveit és a fiatal gazdákat egyaránt.

Tavasszal a legkisebb gazdálkodók új lehetőségre számíthatnak a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása révén.

A gazdáknak állattartáshoz, kertészethez vagy éppen mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó – akár 10 millió forintos – beruházásokra, termelést segítő gépek beszerzésére nyílik lehetőségük. Összegezve elmondta: az idén összesen 790 milliárd forint áll rendelkezésére az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó kifizetésekre, így a tavaly kiírt 30 pályázat után legalább 40 újabb várható. Kitért arra, hogy a tárca vissza nem térítendő támogatás formájában a gazdák hitelfelvételével kapcsolatos költségeinek egy részét is átvállalja; a projektek elszámolható költségének legfeljebb 10, illetve 5 százalékáig megtérítik a kamatköltségeket. Közölte: a bankfelügyeletnél azt kezdeményezi a tárca, hogy az elnyert, támogató okirattal rendelkező pályázatokhoz szükséges önrészt az eddigieknél gyorsabban és könnyebbel lehessen hitelből előteremteni, legyen az elnyert pályázat „garanciális elem a bankok számára” – fogalmazott.

MTI

Kapcsolódó cikkeink