Nagy István: idén több mint 950 milliárd forintot kapnak a gazdálkodók
Az agrártárca ebben az évben több mint 950 milliárd forint felhasználását és kifizetését teszi lehetővé a gazdáknak, ami meghaladja a megelőző hét év teljes támogatási összegét – mondta az agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron kedden.
Nagy István jelezte azt is: a következő hétéves uniós ciklusban 4265 milliárd forint értékben valósulnak meg beruházások a magyar vidéken.
Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat támogatói okiratainak átadási ünnepségén hangsúlyozta, hogy ez az összeg háromszor nagyobb, mint az előző költségvetési időszak fejlesztési forrása volt.
A tárcavezető kifejtette, sorban jelennek meg a pályázati felhívások, és jól mutatja a gazdák pályázati kedvét, hogy az állattartó telepek korszerűsítésére meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszegre 280 milliárd forintos támogatási igény érkezett be.
Minden érvényes pályázat eredményes lett, ezzel tudjuk meghálálni azt a töretlen bizalmat, hitet, kitartást és erőt, amelyet az elmúlt időszak nehézségei során mutattak – fogalmazott a miniszter, megjegyezve, az eredeti kiírás összeget a nagy érdeklődés miatt 260 milliárd forintra emelték.
Elmondta, hogy hasonló nagyságrendben jelent meg pályázat a növénytermesztési ágazatban, ebből az összegből terményszárítókba és tárolókba fektethettek a gazdák, de jönnek a kisállattenyésztők számára elérhető és az élelmiszeripari fejlesztésekre fordítható kiírások, valamint a precíziós és digitalizációs pályázatokra is elérhetővé tesz mintegy 100 milliárd forintos keretösszeget az Agrárminisztérium.
Egy hónapon belül 600 milliárd forint értékű pályázati forrást fognak a gazdák rendelkezésére bocsátani mintegy „étlapként”, amire felkészülhetnek, az év hátralévő részében pedig sorra lehet támogatásokat igényelni – tette hozzá a tárcavezető.
Nagy István elmondta, az állattartó telepek rekonstrukciójára kiírt pályázatban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 49 kedvezményezettnek több mint 24,57 milliárd forint támogatást ítéltek meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >