Nagy István: hamarosan újraindulhatnak a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi időben, de miután leküzdöttük a szinte minden állatfajunkat érintő vírusokat, Magyarország mentessé vált, így hamarosan Kínával is újraindulhatnak az agrárkapcsolatok – jelentette ki Nagy István agrárminiszter kedden Pekingben.

(Photo: AI)
A magyar tárcavezető a kínai fővárosban elmondta, hogy a kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása és újraindítása érdekében találkozott kínai kollégájával, akivel áttekintették az agráriumban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban rejlő lehetőségeket. Kedden tárgyaltak a kínai vámügyi miniszterrel is, aki felelős a regionalizáció elvének érvényesítéséért, annak meghatározásáért, hogy milyen feltételekkel érkezhet egy termék a Kínai Népköztársaságba – mondta Nagy István az MTI-nek. „A kereskedelmi útvonalak újranyitása Európán belül egyszerű folyamat, viszont a harmadik országoknál ez egy hosszadalmasabb, nehezebb folyamat, hiszen őket nem kényszeríti semmilyen más megállapodás, csak az, amit ők kötnek az adott országgal. Magyarország számára Kína egy nagyon fontos stratégiai partner” – hangsúlyozta.
Az újranyitás volt a központi téma
A miniszter tájékoztatása szerint a keddi megbeszéléseken egyeztettek a kínai féllel arról, hogyan tudnák felgyorsítani, újraindítani azokat a folyamatokat, amelyek szabad utat adnak a magyar termékeknek, ezek között is végtelenül fontos lenne a sertéshús és a sertéshús-készítmények Kínába exportálása – emelte ki. „Mentesek vagyunk az afrikai sertéspestistől, de a regionalizációt alkalmazni kell. Arra kértem a kínai feleket, hogy gyorsítsuk fel a folyamatot, hogy ne kelljen megvárni az egész Európai Unió mentességét és az akkreditáció végét, hanem Magyarországot vegyék előre ezen vizsgálatok során, kapjunk különleges státuszt” – fogalmazott. A tárgyalásokon ezen kívül szóba került több magyar mezőgazdasági termékkör, köztük a baromfi, a vízi szárnyasok, a libatermékek, a szarvasmarhák, valamint a juhágazat nyersgyapjú exportja is – tette hozzá.
A tárcavezető kiemelte, hogy a késztermékek mellett az élő állatokra is szükséges kitérni
A magyar baromfira, köztük a Bábolna TETRA tojó hibridjeire, valamint a magyar szarvasmarhák örökítőanyagainak genetikai potenciáljára is nagy szükség van Kínában. Emellett a kiváló minőségű magyar mézre is igény van Kínában, ahol kedden arra kaptak ígéretet, hogy felgyorsulnak az egyeztetési folyamatok és a lehető legrövidebb időn belül két magyar cég méztermékei is megindulhatnak Kína felé. „A magyar állategészségügy színvonala, a magyar hatóságok szakmai munkája, hitelessége Kínáig ér, és itt is látják és érzik azt, hogy milyen magas szintű szakmai folyamatok zajlanak Magyarországon” – mondta Nagy István.
AM
Kapcsolódó cikkeink
NAK: Brüsszel zöld utat biztosítana az ukrán importnak
Június 5-én lejárt az Ukrajna javára biztosított szabadkereskedelmi intézkedések hatálya,…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: hamarosan benyújthatják kérelmeiket a tavaly aszállyal sújtott kukoricatermelők
Több mint 16 millió eurónak megfelelő forintösszegű rendkívüli támogatás áll…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: innovatív tudásra épít a jövő vadgazdálkodása
A fenntartható vadgazdálkodás napjainkban alapvető elvárás, amelyhez magas színvonalú képzés…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >