Nagy István: az üvegházak komoly erőforrást jelentenek a hazai zöldségtermesztésben
Az üvegházak komoly erőforrást jelentenek a hazai zöldségtermesztésben, a Vidékfejlesztési program és egyéb támogatások révén ez év végéig közel kilencvenegy hektár üvegház épül – emelte ki az agrárminiszter pénteken Győrben.
MTI/Krizsán Csaba
Nagy István a Greencoop Hungary Kft. 2,5 milliárd forintból, öt hektáron megvalósult, évente mintegy kétezer tonna paradicsomot termelő üvegházának átadóján elmondta, hogy jelenleg 150 hektárnyi üvegházban és közel ötszáz hektárnyi korszerű fóliablokkban zajlik zöldséghajtatás.
Hozzátette, hogy üvegházi termesztésben egy hektárra vetítve a fürtös paradicsom éves árbevétele 126 millió forint, a koktél paradicsom esetében 180 millió forint realizálható.
Beszélt arról is, hogy tavaly a friss zöldség export 115 ezer tonna volt, értéke meghaladta a 120 millió eurót (39,1 milliárd forint). A hajtatott termékek közül a paprika 25 ezer tonnát tett ki – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az uborka és a paradicsom esetében még a hazai piacon is vannak kihasználatlan lehetőségek. Részletezte, hogy az elmúlt években a megtermelt paradicsom 97-98 százalékát belföldön értékesítették. Májustól november végéig önellátó a hazai piac, de ezt még lehet növelni – mondta.
Hozzátette, hogy a Greencoop a paradicsomot csak idehaza értékesíti, ezáltal csökken a szezonalitás, mert folyamatosan friss termékkel látja el a piacot.
Elmondta azt is, hogy a Greencoop Hungary Kft. üvegháza azt bizonyítja, hogy hosszú távon csak a legmagasabb színvonalon termelő üzemek maradnak versenyben. Az üvegházban geotermikus energiával fűtenek, összegyűjtött esővízzel öntöznek és kizárólag biológiai növényvédelmet alkalmaznak.
A Greencoop Hungary Kft. a szlovákiai Greencoop szövetkezet tagja. Bindics Zsolt, a szövetkezet elnöke elmondta, hogy Szlovákiában összesen húsz hektáron évi tízezer tonna paradicsomot termelnek.
A győri üvegházban 150-200 ezer paradicsomtő található, és négy fajta paradicsomot termesztenek, klasszikus fürtös paradicsomot, koktélparadicsomot, cherry és datolya cherry paradicsomot.
A Greencoop a beruházáshoz a kertészeteket támogató európai uniós pályázaton ötszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. Az üvegház megnyitásával 35 új munkahelyet teremtettek, de a szedés időszakában, június és augusztus között további 15-20 idénymunkást foglalkoztatnak.
Borkai Zsolt, Győr polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a város igyekezett olyan környezetet kialakítani a vállalkozások számára, amelyben eredményeket és sikereket tudnak elérni. Ebben szerepe volt annak is, hogy tavaly év elején 1,8 százalékról 1,6 százalékra csökkentették az iparűzési adó mértékét – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Hódít a #MatchaTok: a japán zöldtea por lett a közösségi média új kedvence
A TikTokon elindult #MatchaTok trend szélsebesen meghódította a világot: a…
Tovább olvasom >