Nagy István: a vidék jövője a fiatal gazdák kezében van
A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van, a megújuló agrárium egyik zálogát adják – mondta Nagy István agrárminiszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) pénteki konferenciáján, Budapesten.
Kiemelte, az agráriumban a generációváltás nemzeti ügy, a döntéshozók feladata, hogy biztosítsák a stabil alapot jelentő feltételeket, az eredményes és hosszú távon fenntartható gazdálkodás lehetőségeit.
Nagy István elmondta, a szaktárca dolgozik azon, hogy a következő időszakban 100 ezer hektárral növekedjen az öntözött területek nagysága Magyarországon, tavasszal útjára indítják a nemzeti öntözési központot, amelynek feladata lesz a termelők segítése a gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható öntözéses gazdálkodás megvalósításában.
Az agrárminiszter szólt arról is, hogy az osztatlan földtulajdon rendezetlensége gúzsba köti a mezőgazdaság versenyképességét, példaként említette, hogy Magyarországon előfordul olyan helyzet is, hogy egy hektár területnek mintegy 300 tulajdonosa van. A helyzet rendezését célzó törvénycsomagot elkészítették, amely a tervek szerint még az idén hatályba léphet – tette hozzá.
Kitért az agráriumban a kapacitásbővítést, hatékonyságnövelést szolgáló jelentős forrásokra, és szavai szerint azon dolgoznak, hogy a 2020 utáni európai uniós fejlesztési ciklusban is a támogatás összege legalább megközelítse a mostani.
Jelentős összegekkel támogatják a fiatalokat abban, hogy a vidéki életet válasszák, 2019 az építkezés éve lesz az agráriumban, amikor a támogatások eredményei megmutatkoznak a földeken és gazdaságokban – mondta. A generációváltás elősegítésére pedig ismertetése szerint több érdekképviselet bevonásával, köztük az Agrya szervezettel és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) szakpolitikai programot dolgoznak ki.
A miniszter felhívta a fiatal gazdák figyelmét arra, hogy a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatásban egyebek mellett szerepel a porta, a melléképületek fejlesztése is.
Kis Miklós, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára a konferencián elmondta, hogy a vidékfejlesztési programban továbbra is nyitva van 18 pályázati felhívás, mintegy 260 milliárd forint kerettel. A fiatal gazda tematikus alprogram keretében segítik a fiatal mezőgazdasági termelőket, beruházási jellegű fejlesztéseknél pedig a 40-50 százalékos alaptámogatás mellett plusz 10 százalékpontos többlettámogatásban részesülnek a fiatal gazdálkodók. Ennek keretében 2018 decemberéig több mint 39 milliárd forint támogatást ítéltek meg, mintegy 1040 fiatal gazda számára – ismertette.
Az alprogram másik meghatározó intézkedése a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása, amely 2016. december 20-án jelent meg. Az érintettek 2017. március 16-tól nyújthatták be támogatási kérelmüket, az irányító hatóság a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a pályázati felhívást 2017. július 1-től felfüggesztette, a felhívás keretében eddig 1224 kérelem részesült támogatásban, mintegy 15 milliárd forint összegben – mondta az államtitkár.
Kis Miklós elmondta, hogy 2020 után is lesz uniós támogatás a fiatal gazdák számára, a jövőbeni feltételeket a partnerek bevonásával szeretnék kialakítani. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A kormány újabb forrásokat biztosít az agrárium fenntarthatóságának növelésére
A szakmai szervezetek és kutatási hálózatok munkája elengedhetetlenül fontos a…
Tovább olvasom >Nagy István: 2027-ig több mint 3 ezer milliárd forint jut infrastrukturális beruházásokra a vidékfejlesztésben
A 2027-ig tartó uniós ciklusban több mint 3 ezer milliárd…
Tovább olvasom >Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >