Nagy István: a mezőgazdaság versenyképességének kulcsa a munkaerőhiány enyhítése
A mezőgazdaság versenyképességének, az ágazat fejlődésének a munkaerőhiány enyhítése, illetve a fiatalok bevonása a kulcsa – jelentette ki Nagy István agrárminiszter-jelölt az M1 aktuális csatornán.
Mint mondta, ennek érdekében olyan támogatási rendszert kívánnak kiépíteni, amely lehetőséget teremt a munkaadóknak arra, hogy ne idénymunkaszerűen foglalkoztassák az embereket, hanem teljes állásban. Ugyanakkor új fejezetet nyitnának a vidékfejlesztési pályázatok, a fiatal gazda támogatások területén – fűzte hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az agráriumban egyre égetőbb a munkaerőhiány, vidéken 150 ezer ember végez közmunkát.
Ebben a helyzetben, megfelelő ösztönzők kialakításával, legalább 50 ezer embert fel tudna szívni az agrárium. Ugyanis a fejlődés feltétele, hogy lesz-e aki ellátja a jószágot, leszüreteli a gyümölcsfát és felül a traktorra.
Arra is figyelmeztetett, hogy a jövő egyik legnagyobb kihívása az, hogy a népességrobbanás során miként látjuk el élelmiszerrel az emberiséget. 2050-re ugyanis 70 százalékkal több élelmiszerre, ezen belül 10 százalékkal több fehérjére lesz szükség, miközben a klímaváltozás nyomán 30 százalékkal zsugorodik a termőterület és 40 százalékkal kevesebb lesz a víz.
A feladat megoldásához új technológiák, az informatika, a biotechnológia minél intenzívebb bevonása szükséges a mezőgazdaságba, ami egyre inkább vonzóvá teheti a szektort a fiatalok számára is – mondta.
Végül úgy fogalmazott: ki kell mondani, hogy az élelmiszerbiztonság egyre inkább nemzetbiztonsági kérdés. Ezért szükséges a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal megerősítése.
A miniszter-jelölt a Kossuth Rádió szerdai, 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy az agrártárca új struktúrájában hangsúlyos szerepet szán a környezetvédelemnek. Ugyanis azt vallja, hogy Agrárminisztérium zöld tárca.
Olyan élhető környezetet kell teremteni, olyan környezetet kell hátrahagyni az utódainkra, amelyre büszkék lehetünk – mondta Nagy István. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Félidőhöz ért a magyar Női Unió ENAG projektje a magyar-szerb határtérségben
Digitális tudás, gyakorlati képzés és határon átnyúló összefogás: ezekre épít…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az agrárkamara és az agrártudományi egyetem
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyar…
Tovább olvasom >A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek
A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >