Nagy István: a magyar gazdák támogatásai az idén is biztosítottak
A magyar gazdák támogatásai az idén is biztosítottak, és támaszt nyújtanak a nehezebb gazdasági körülmények között is – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében.

(Fotó: Pixabay)
Úgy fogalmazott, látszik a világban zajló folyamatokból, hogy ez az év sem lesz könnyű a mezőgazdaságban. A történelmi aszály hatásai, az orosz-ukrán háború, az elhibázott brüsszeli szankciók következményeként megjelent energiaválság kikerülhetetlen hatással van mindenki életére. „Ismerjük és tisztában vagyunk a magyar gazdálkodók problémáival, és közösen meg tudunk küzdeni a nehézségekkel” – jelentette ki az agrárminiszter. Nagy István hangsúlyozta, a tavalyi év nagy sikere, hogy az Európai Bizottság elfogadta a Közös agrárpolitika magyar stratégiai tervét, a 2027-ig tartó időszakban a Magyarországnak járó uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatásokról kedvező megállapodás született.
Kiemelte, a történelmi lehetőségeknek és forrásoknak köszönhetően alapjaiban újulhat meg a magyar agrárium
Az uniós források, a kiemelkedő arányú nemzeti költségvetési hozzájárulással együtt minden eddiginél nagyobb segítséget jelenthetnek a magyar vidék, a gazdálkodók és az élelmiszerfeldolgozók számára. Az idei év első hónapjának legfontosabb gazdálkodási feladata az új agrártámogatási rendszer feltételeinek megismertetése és alkalmazása. Fontos, hogy a gazdák felkészüljenek az egységes kérelem tavaszi benyújtására. Ebben minden lehetséges eszközzel segítik őket – mondta Nagy István.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
V. Németh Zsolt: már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére
Már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére, a vízügyi igazgatóságok…
Tovább olvasom >Nagy István: hamarosan újraindulhatnak a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >NAK: Brüsszel zöld utat biztosítana az ukrán importnak
Június 5-én lejárt az Ukrajna javára biztosított szabadkereskedelmi intézkedések hatálya,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >