Nagy István: a magyar díszkertészeti termékek versenyképes minőséget képviselnek
A magyar díszkertészeti termékek versenyképes minőséget képviselnek mind a hazai, mind az európai piacokon – hangoztatta az agrárminiszter pénteken, a XVI. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok megnyitóján a fehérvárcsurgói Károlyi kastély parkjában.
Nagy István rámutatott, hogy ennek hatására a magyar díszkertész ágazat csaknem 500 milliárd forintos árbevételt termel és 120 ezer munkavállalónak biztosít megélhetést. Ugyanakkor az is látszik, hogy a generációs kihívások és az elaprózódott piaci szerkezet az ágazat további fejlődését hátráltatja, ezért minden segítséget meg kíván adni a kormány ahhoz, hogy ezek a nehézségek megszűnjenek – tette hozzá.
A tárcavezető a rendezvénnyel kapcsolatban kiemelte: a meghívott díszvendégek, Horvátország és Franciaország kiemelten fontos a magyarországi díszkertész ágazat szempontjából, mivel meghatározták a hazai kertészet sarokpontjait, szakmai fejlődésének irányait is.
Mint elmondta, miután Festetics György gróf a keszthelyi Georgikon tanárait tanulmányutakra küldte Európa számos országába, utazásaik nem csak a híres magyar kastélyparkok fejlődését határozták meg a 19. században, hanem a magyar agrárium eredményei is átjárták Európa nagy gazdaságait. Ezek a történelmi kapcsolatok később aztán szoros partnerségi együttműködéssé fejlődtek, amely így van napjainkban is, amikor az éghajlatváltozásból, az emberi tevékenységből, vagy az élőhelyek átalakulásából fakadó nehézségekkel kell megküzdeni.
A házigazda, Károlyi Angelica elmondta, hogy az elmúlt tizenöt évben az előadások témái nagyban átalakultak az aktuális társadalmi problémáknak megfelelően, főleg a klímaváltozást és a munkahelyeket érintő témákban. Megjegyezte, hogy az első években a hangsúly inkább a történeti kerteken, a tájépítészeten, tehát a kevésbé gazdasági jellegű témákon volt, ma már kevésbé, de azért próbálnak egyensúlyt tartani „a hasznos és a szép között”.
Törő Gábor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy a kastélyt működtető alapítvány kuratóriuma folyamatosan kulturális és egyéb programokkal színesíti a teljesen felújított kastély életét. Bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik Mórt a környező településekkel, így Fehérvárcsurgóval összekötő kerékpárút tervezése, a fejlesztés megvalósulása esetén pedig tovább nőhet a Károlyi kastély turisztikai vonzereje. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A fiatal gazdák számára is elérhetővé teszi ingyenes pályázatírással kapcsolatos szolgáltatását a NAK
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A tavasszal…
Tovább olvasom >Operatív idők – X. Zsendülés Kertészeti Konferencia
A tavasz beköszöntével nem csupán a természet, hanem a kertészek…
Tovább olvasom >Fókuszban a munkaerőpiaci kihívások az agráriparban
A modern technológiák térnyerésével az agrárium és az élelmiszeripar is…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >