Nagy István: a kormány minden erőforrást biztosít a ragadós száj- és körömfájás vírus felszámolásához
A kormány minden humán és anyagi erőforrást biztosít a ragadós száj- és körömfájás vírus felszámolásához; a biztonságos élelmiszer-ellátást semmi sem veszélyeztetheti – mondta az agrárminiszter csütörtökön a Facebookra feltöltött videójában
Nagy István közölte, csütörtökön reggel, rendkívüli miniszteri értekezleten értékelték az állategészségügyi helyzetet. Kiemelte, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyében egy újabb állattartó telepen, Levélen is megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség. Ennek megfelelően 3 kilométeres védőkörzetet és 10 kilométeres megfigyelési körzetet jelöltek ki, ahol a jogszabályok szerinti korlátozások érvényesek. Utóbbiak kapcsán példaként említette, hogy a győri és a mosonmagyaróvári járásokban szombat éjfélig tilos a fogékony állatok mozgatása, valamint legeltetési és vadászati tilalom is életbe lépett és az állatkertek is zárva maradnak. Egyúttal jelezte, hogy az állatok felszámolása is hamarosan megkezdődik. Arról is intézkedtek, hogy a felszámolt állatállományt a telep közelében tudják ártalmatlanítani.
Nagy István elmondta, hogy ebben a helyzetben kiemelten fontos a háztáji állomány gyérítése is
Fontos azonban tudni, hogy a vágás időpontjáról a helyi hatóságot előzetesen tájékoztatni kell, az állatokból ugyanis mintát kell venni. A miniszter mindezek mellett jelezte, hogy minden fogékony állattal kapcsolatos kiállítás, vásár megtartását is megtiltják. Nagy István arra kérte a telepek vezetőit, szervezzék meg a dolgozóik elkülönítését, hogy a vírus terjedését így is akadályozzák. „Mindent megteszünk azért, hogy megállítsuk a fertőzés terjedését, de ehhez kell az állattartók együttműködése is” – fogalmazott az agrárminiszter. A közösségi oldalára feltöltött videó végén Nagy István megköszönte a járvány felszámolásában résztvevő állategészségügyi szakemberek munkáját, egyúttal mindenkit megnyugtatott, hogy a vírus emberre nem veszélyes.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >