Nagy István: a jövőben is arra fogunk törekedni, hogy minden lehetséges módon csökkentsük a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázatát
A jövőben is arra fogunk törekedni, hogy minden lehetséges módon csökkentsük a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázatát, ennek érdekében hatékony ösztönzőket kívánunk bevezetni minden olyan lépésre, amely csökkenti a kockázatot és növeli a telepek biztonságát, hogy elősegítsük a baromfiágazat biztonságos működését – hangsúlyozta az agrárminiszter pénteken a 10. Baromfi Világnapon elmondott köszöntőjében.

Nagy István agrárminiszter (Fotó: Pixabay)
A Vajdahunyad várában megrendezett szakmai konferencián Nagy István kiemelte, hogy mivel a vírus már mind a vándorló, mind a hazai vadmadarakban jelen van, egész évben folyamatos veszélyt jelent. Az állategészségügyi hatóság minden járvány kitörésekor haladéktalanul megtesz mindent a betegség mielőbbi felszámolásáért – tette hozzá, majd úgy folytatta: gyanú esetén is ártalmatlanítják az érintett állományokat, időszakonként zárt tartást rendelnek el és járványvédelmi minimum feltételeket írnak elő. Az agrárminiszter elmondta: a legutóbbi járvány súlyossága és területi kiterjedése rámutatott arra, hogy a madárinfluenza endémiás jelleggel szinte folyamatosan jelen lesz hazánkban, Európában és a világ számos térségében. Nagy István hangoztatta, hogy „büszkék lehetünk az agrárium fejlődési ívére 2010-től napjainkig, hiszen nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően növekedett a termelékenység”. Magyarországon már ma is vannak olyan gazdálkodók és agrárvállalkozások, amelyek termelési mutatóikban versenyképesek a nyugat-európai élmezőnnyel – fűzte hozzá. Azt mondta, egyvalamiben azonban további előrelépésre van szükség, ez pedig a hozzáadott érték, amit növelni kell a jövedelmezőség és a versenyképesség erősítése érdekében. „Az a vállalásunk, hogy a termőföldtől az asztalig magyar kézben tartjuk a termelést és növeljük a magyar hozzáadott értéket” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy 2027-ig mintegy 4300 milliárd forintot fordítanak a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére.
Arról is beszélt, hogy a baromfiágazat a sertéságazat mellett a legversenyképesebb és egyben a legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztési ágazat Magyarországon
Leszögezte, hogy a baromfiágazatba való befektetés megtérülése kiemelkedő, amivel ráadásul hosszú távon számolhatnak az ágazati szereplők, a baromfihús ugyanis az egész világon az egyik legnépszerűbb fehérjeforrás, melynek kereslete folyamatosan nő. A kormány képviseletében megerősítette, hogy minden eszközzel támogatják a Magyarország élelmezésbiztonságához alapvetően hozzájáruló állattenyésztőket, beleértve a baromfitartó gazdálkodókat. Nagy István áttekintést adott az állattenyésztőket érintő pályázatokról, és arra is kitért, hogy a Vidékfejlesztési Program támogatásainak is köszönhetően európai összevetésben dinamikusan bővült az állattenyésztés teljesítménye. „A legfrissebb uniós adatok alapján a tagállamok közül a sertés- és baromfivágásszámot tekintve az ötödik, a tejfelvásárlás esetében pedig a második legmagasabb növekedést produkáltuk 2024 januárjától novemberig” – ismertette. „Az élősúlyban számított vágások területén tavaly a baromfi esetében 6,1 százalékos növekedést értünk el” – mutatott rá. Megjegyezte, hogy a Vidékfejlesztési Program idén pénzügyileg is lezárul, és a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv váltja, aminek forráskerete csaknem 5400 milliárd forint, amelyből a vidékfejlesztés a 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetően 2900 milliárd forintot tesz ki. A folyamatosan frissülő felhívások a kap.gov.hu honlapon olvashatóak – tudatta az agrárminiszter.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
AM: jelentős értéket képviselnek a hazai gyepek, megőrzésüket a kormány is támogatja
A hazai gyepek hosszú távú megőrzésében kulcsszerepet játszik a Grassland-HU…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >AM: új szintre lépnek a magyar-georgiai agrárkapcsolatok
A mezőgazdaság területén különösen fontos az együttműködés, hiszen Magyarország tapasztalata…
Tovább olvasom >További cikkeink
Márkahangolás 2025-re – A kommunikáció, amit ma már elvárnak
A digitális zaj, a túlkommunikált márkák és a változó fogyasztói…
Tovább olvasom >Mozgolódás a plázastop körül: módosulhat a kiskereskedelmi ingatlanpiacot szabályozó rendelet
Módosulhat a kereskedelmi ingatlanpiac egyik legmeghatározóbb jogszabálya: megjelent a 143/2018.…
Tovább olvasom >Rugalmas nyitvatartással és bővülő kínálattal készül a nyári szezonra a PENNY
A PENNY Magyarország a nyári hónapokban is a vásárlói igényekre…
Tovább olvasom >