Nagy István: 342 pályázó nyert a Hungarikum pályázaton
A 930 millió forintos keretösszegű Hungarikum 2021 pályázatra 925 pályázat érkezett, együttesen 3 milliárd forintos támogatási igénnyel, közülük 342 nyert támogatást – jelentette be Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón Budapesten kedden.
Kiemelte: a hungarikumok megőrzésére odaítélt támogatási összeg 100 százalékát előre kifizetik a nyerteseknek.
Nagy István elismerően beszélt arról, hogy kétszer annyian pályáztak, mint tavaly. Ilyen sok önkormányzat, civil szervezet és egyéb intézmény kíván foglalkozni az értékek megőrzésével – mondta.
A jelentkezők három célra pályázhattak. A nemzeti értékek bemutatására – például kiadványokon, filmeken, rendezvényeken keresztül – 1 millió forint és 4 millió forint közötti összeget igényelhettek; települések tájegységi értéktárának létrehozására együttesen 15 millió forintot, a népi kézműves értékek bemutatására a divatban pedig 250-500 ezer forintot – ismertette.
Az agrárminiszter felidézte, hogy tavaly csaknem 1 milliárd forint összegű támogatást nyertek a Hungarikum pályázaton részt vevők, a keretet akkor 750 millió forinttal megemelte a kormány; ezen felül 50 millió forint értékű egyedi támogatásról is döntés született. Hozzáfűzte: így 2020-ban az eredetileg előirányzott forrás háromszorosát sikerült odaítélni.
Nagy István emlékeztetett arra, hogy a Hungarikum törvény nem a múltba révedésről, hanem a folyamatos építkezésről, a régi alapokra támaszkodó megújulásról szól.
A tárcavezető szólt arról, is, hogy a világjárvány leküzdése után nemcsak a gazdaságot kell újraindítani, hanem szellemi fellendítésre is szükség van, továbbra is értéket kell „menteni és teremteni”.
V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kézműves értékek megjelenítésére a divatban 60 pályázat érkezett, amelyek közül 44 nyertes került ki.
Az újragondolt népi motívumok a ruhákon mindenkinek szólnak, nem csak egy zárt, belterjes közösségnek, ahogy sokan a viseletben járókra gondolnak – hangsúlyozta a miniszteri biztos.
A korábbi pályázatokon nyert jó gyakorlatok közül V. Németh Zsolt kiemelt például egy kiadványt Vas megye madarairól és a kuvasz magyar kutyafajtáról írt könyvet. A 2021-es pályázatok közül megemlített egy olyan programot, amelyen keresztül gyerekeknek szánt vetélkedőkkel és műhelyfoglalkozásokkal népszerűsítik a helyi értékeket, továbbá beszélt olyan kezdeményezésekről is, amelynek célja a régi ízek felelevenítése vagy a régi értékeket megismertetése családi vetélkedőkön keresztül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Operatív idők – X. Zsendülés Kertészeti Konferencia
A tavasz beköszöntével nem csupán a természet, hanem a kertészek…
Tovább olvasom >Képzési program májustól
A MCI sikeresen pályázott a GINOP_PLUSZ-3.2.3 felhívásra, így a következő három évben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >