Nagy István: 25 milliárdos válságkezelő támogatásra készül az agrártárca
A mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőinek 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készített elő az agrártárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Újhartyánban egy baromfitelep átadása alkalmából tartott ünnepségen.
Az agrármiiszter kifejtette: a program célja az élelmiszerellátás biztonságának fenntartása, a termelési kapacitás megerősítése, mintegy 140 ezer munkahely védelme. Az elkülönített keretből az élelmiszeripar nyolc, a baromfi ágazat három milliárd forintot kap – tette hozzá. Továbbá jut belőle a többi között a dísznövény-, a zöldség-, a borágazat, a méhészet és a lótenyésztés szereplőinek is.
Hamarosan egy további 100 milliárd forintos fejlesztési programot indít a tárca, amelyből 50 milliárd forint az állattenyésztési ágazatnak jut majd. Ebben újdonság az, hogy az eddigi maximum 500 millió forintos támogatási keretet 2 milliárd forintra emelik, mert bebizonyosodott hogy egy optimális, az állatjóléti és az ökológiai igényeknek is megfelelő üzem megvalósításához ez a nagyságrend szükséges – mondta Nagy István.
A miniszter örvendetesnek nevezte, hogy az elmúlt években a piaci válságok és járványok ellenére sikerült stabilizálni az állattenyésztést, így a baromfi ágazat helyzetét is. Az újhartyáni Bro-Ker-Bét Kft. most átadott új telepe is egy igazi sikertörténet amely megmutatja a magyar gazdák versenyképességét a nemzetközi piacon.
A cég stratégiai igazgatója, Temesi István az MTI-nek elmondta, a mostani 2,3 milliárd forintból – ebből 395 millió forint állami támogatással – megvalósult beruházással öt új épületben 14 500 négyzetméternyi területen rendezkedtek be baromfitartásra. Tevékenységük kiterjed a naposcsibe neveléstől a tenyészbaromfi tartáson és a tenyésztojás termelésen át, a keltetésig.
Ismertetése szerint a társaság 100 millió forintos alaptőkével három család összefogásával 1989-ben kezdte a működést, broiler csirke előállítására rendezkedtek be. Ma a harmadik-negyedik legnagyobb ilyen jellegű vállalkozásaként évi 40 millió naposcsibét állítanak elő, részben saját keltetőikben részben bérkeltetésként.
A társaság jegyzett tőkéje 400 millió forint, éves árbevétele 5 milliárd, adózott nyereség tavaly 190 millió forint volt.
A tervek szerint a társaság hamarosan egy 600 millió forintos beruházás keretében a keltető kapacitását bővíti majd – mondta.
A mostani beruházással a meglévő 132 főt foglalkoztató társaság további 15 munkahelyet létesített. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható…
Tovább olvasom >Megkezdődött az idei tagdíj-megállapítási időszak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál
Ez év június 15-től július 15-ig tart a tagdíj-megállapítási időszak…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >