Nagy-Britannia felfüggesztené a hústermékek importját az EU-ból
Az EU-társállamokból érkező hústermékimport felfüggesztését javasolta vasárnap a brit parlament illetékes szakbizottságának vezetője, miután a brit hatóságok külföldi alapanyagból gyártott, marhahúsosként árult készítményekben nagy mennyiségű lóhúst találtak.
Anne McIntosh, az alsóház élelmezés- és vidékügyi bizottságának elnöke a BBC rádiónak vasárnap kijelentette: moratóriumot kellene életbe léptetni az EU-ból származó összes hústermék importjára, amíg egyértelműen ki nem derül, hogy pontosan honnan származnak a lóhússal kevert marhahús-alapanyagok.
Hozzátette: a botrányban egyetlen brit hústermék és egyetlen brit vágóhíd sem érintett. A bizottsági elnök szerint ezért a brit fogyasztóknak arra kell törekedniük, hogy „a lehető legnagyobb arányban helyi terméket vásároljanak, lehetőleg friss húst a helyi hentestől, farmtól vagy szupermarketből”.
Owen Paterson brit környezetvédelmi miniszter – akinek tárcája az élelmiszer-biztonságért is felelős – szintén kijelentette, hogy kész kezdeményezni az EU-ból származó húskészítmények tilalmát, ha kiderül, hogy az ügy érinti a kiskereskedelmi forgalomba kerülő élelmiszer-készítmények biztonságos fogyaszthatóságát. (Kertész Róbert, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >