Nagy az érdeklődés az Anuga iránt

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 07. 01. 08:00

– Az egyre nehezebb általános körülmények ellenére a megszokott nagy érdeklődés kíséri az Anuga előkészületeit – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Peter Grothues, a kölni vásárvállalat élelmiszer-ágazati alelnöke, május végén. A világ legnagyobb idei szakvásárát október 10–14. között rendezik Kölnben.A május végi nyilvántartás szerint 45 magyar élelmiszergyártó vállalat lesz az Anuga várhatóan több mint 6 ezer kiállítója között.
A magyar élelmiszer-ágazat kölni bemutatkozásáról Kakuk Márta, a kölni vásár magyarországi képviselője tájékoztatott. Kiemelte, hogy sikerült az Agrármarketing Centrum közösségi standjának a Fine Food szekcióban sokkal jobb helyet szerezni, mint két évvel ezelőtt. Az érintett tizennyolc magyar kiállító a 2.1 csarnokban kapott helyet, német, olasz és brazil vállalatok szomszédságában.
Az Anuga legvonzóbb részei közé tartozik a húsok és a húskészítmények csarnoka. Ott a magyar színeket a Kométa és a SáGa Foods képviseli újdonságaival; mindkettő saját standdal.

Termékek plusz kreatív ötletek
Peter Grothues hangsúlyozta:
– Az Anuga látogatói 100 ország vállalatainak kínálatával ismerkedhetnek meg, mivel a kiállítók több mint 80 százaléka Németországon kívülről érkezik. Nagyjából 300 ezer négyzetméteren, azaz több mint 40 futballpálya területének megfelelő helyen nemcsak termékeiket és szolgáltatásaikat mutatják be, hanem kreatív ötleteiket és koncepcióikat is a holnap élelmiszer-, valamint italpiacai számára.
Hozzátette, hogy az élénk érdeklődés alapján bíznak benne: megismétlődik a legutóbbi rekord, amikor a pénztáraknál 174 országból 163 ezer szakmai látogatót regisztráltak.

Tíz profil – egy fedél alatt
Véleménye szerint az Anuga nemzetközi sikerének egyik oka, hogy bevált a néhány éve kialakított új koncepciójuk, a „tíz szakvásár egy fedél alatt”.
Az egyes termékcsoportokat könnyen áttekinthető rendszerben mutatják be, húskészítményektől a tejtermékeken át az italokig. Így a kínálati és keresleti oldal képviselőit célirányosan, eredményesen lehet összehozni a vásár alatt.
Így a látogatók hatékonyabban tudják kihasználni a vásáron töltött idejüket. A kiállító cégek pedig optimális számú és minőségű érdeklődővel találkozhatnak a standjaikon.
Az egy fedél alá kerülő tíz, különböző profilú élelmiszer-szakvásár: 1. Csemege és delikátesz. 2. Hűtött. 3. Hús. 4. Mélyhűtött. 5. Tejtermék. 6. Kenyér, sütőipar és forró ital. 7. Ital. 8. Catering-technológia. 9. Kereskedelmi technológia. 10. Bio.
Ezeken kívül az Anuga lefed további témákat is: gourmet termékek, regionális specialitások, egészséges és funkcionális élelmiszerek, kereskedelmi márkák, kóser termékek, az iszlám előírásainak megfelelő, úgynevezett halal termékek, továbbá a vegetáriánus étrendbe illő árucikkek.
B.E.

Kapcsolódó cikkeink