Nagy az érdeklődés a harmincmilliárdos forrás iránt
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnökének tájékoztatása szerint 3800 gazda nyújtotta be kérelmét a másfél év után újból megnyitott mezőgazdasági géptámogatási lehetőségek igénybevételére.
A nem végleges adatok szerint a támogatási igény eléri a 27,8 milliárd forintot, így biztosra vehető, hogy a rendelkezésre álló 30 milliárd forintos forrást felhasználják az igénylők.
Az MVH az előzetesen meghirdetett szempontokat figyelembe véve bírálja el a hivatalhoz beérkezett kérelmeket. Az elért pontszám szerinti rangsor alapján döntenek a támogatási igények jóváhagyásáról, illetve elutasításáról. Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott vissza nem térítendő támogatás mértéke az összes elszámolható költség 25 százaléka, az állattenyésztésben használt, úgynevezett kiemelt gépek esetén 35 százalék lehet. A támogatás összege legfeljebb 200 millió forintot tehet ki – tudósít az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >