Nagy az érdeklődés a Fehér Borok Országkóstolója iránt
A tavalyinál nagyobb az érdeklődés a Fehér Borok Országkóstolója iránt, az idén második alkalommal mustrálja az Országos Borszakértő Bizottság az ország fehér borait.
Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-nek elmondta, nem várt tételszámban küldtek fehér borokat a tárca és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának felhívására.
Összesen 588 tétel érkezett, a legtöbb bort a Balatonról (181) és Tokajból (124) küldték. A borok 39 szőlőfajtát reprezentálnak. A legtöbb az olaszrizling, de szép számmal van furmint és chardonnay, a középmezőnyben pedig sauvignon blancok, hárslevelűk, cserszegik és szürkebarátok találhatók.
A borszakértők 5 napon át, 5 bizottságban bírálják a borokat. Az előszűrés alapján 351 bor jutott tovább a kóstolás második szakaszába, ahol a borok további – 3, 4 és 5 csillagos – minősítése zajlik.
Kiss Eliza elmondta: rendkívül fontos az országkóstoló sorozat, mivel nem csupán marketing értéke van, a piacra jutásban is előnyös a mustrán való szereplés.
Hozzátette: bízunk abban, hogy fel tudnak egy olyan rendszert építeni, amely kedvez a borászoknak, orientációt nyújt a fogyasztóknak és a külföldiek számára is útmutatóul szolgál.
Jelezte: az idén is elkészülnek a Borkiválóság Könyvek angol és magyar nyelven, továbbá terveznek egy meglepetés kötetet is, amelyben a elsőként mutatják be Magyarország „legszebb pezsgőit”. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >