Nagy a baj a magyar almával, komoly hiányra készülhetünk

Idén 350 ezer tonna alma várható, amely a 2018-as 800 ezer tonnás termés felét se éri majd el
Az elmúlt 10 év leggyengébb almatermése várható az idén – közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az Inforádióban. Apáti Ferenc szerint idén idén mintegy 350 ezer tonna alma várható, amely a 2018-as 800 ezer tonnás termés felét se éri majd el.
A szakember szerint az alacsony mennyiségért elsősorban a tavaszi fagyok a felelősek: az almatermő területek mintegy 70 százaléka az ország északkeleti részében található, ahol a húsvétot követelően három egymás utáni éjszaka is –2, –6 Celsius-fokos hőmérséklet volt, amelyet május–júniusban egy nagyon jelentős gyümölcshullás követett, amelyet a tavaly nyár óta tartó aszály csak fokozott.
Apáti Ferenc szerint azonban nem feltétlen lesz a terméskiesés miatt sokkal magasabb a hazai piacon az alma ára. Mint mondta, az Európai Unióban jó almatermést várnak: 12,2 millió tonna a prognózis. A FruitVeB elnöke szerint különösen jó termésük lesz a lengyeleknek, akik az idei 4,5 millió tonnájukkal több mint a harmadát fogják adni az EU almatermésének.
Kapcsolódó cikkeink
Lila paradicsom jöhet a boltokba: Ausztráliában indulhat a Purple Bliss bevezetése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A FruitVeB 2025-ben a TÉSZ-ek támogatását és szakmai koordinációját tekintette kiemelt feladatának
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fagykár pusztította a tavalyi gyümölcstermést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


