MyPrice néven indul újra az orosz Mere diszkont Belgiumban
A vállalat aktívan terjeszkedik Szerbiában és a Baltikumban
Nem mond le Nyugat-Európáról az orosz kemény diszkont, a Mere. Miután a „fapados” kiskereskedő 2022-ben az ukrajnai háború kitörése után Nyugat-Európában leállította, most újraindította tevékenységét Belgiumban. A „My Price” égisze alatt a közelmúltban két üzletet nyitott az országban, és a bejelentések szerint hamarosan egy harmadik is megnyitja kapuit. Úgy tűnik, a cég komolyan készül a terjeszkedés második fordulójára – a diszkont jelenleg adminisztratív asszisztenst, beszerzési asszisztenst, üzletvezetőt, valamint beszerzési szakembert is keres. A visszatérés szempontjából pedig más nyugat-európai országok is napirenden lehetnek az új honlap tanúsága szerint, ahol Franciaország és Németország térképe is megjelent. A német cégnyilvántartásban a Mere anyavállalata, a „TS Markt” továbbra is aktív vállalkozásként szerepel.
A belga cégjegyzék szerint a My Price-t tulajdonló jogi személy, a Lightkommerz 2020 őszén alakult, és ugyanazon a címen van nyilvántartva Opwijk városában, mint a jelenleg is működő első üzlet. Az előd Mere 2022 nyarán nyitotta meg kapuit ezen a helyszínen, de már négy hónappal később bezárt a főként Oroszországból beszerzett áruk hiánya miatt.
A kiskereskedő terjeszkedési tervei keletre összpontosítanak
(Svetofor/Mere üzletek száma országonként)
forrás: kereskedői weboldalak, GoogleMaps
A My Price kereskedelmi feltételei a Mere láncét tükrözik: heti kifizetések a beszállítóknak az eladott árumennyiség alapján, és az eladatlan árucikkek 100%-os visszáruja a gyártó felé. És bár a boltbelső kialakítása, a raklapos árukihelyezés és a magas polcok a Mere koncepcióját idézik, a My Price kommunikálja árait: a belgiumi szórólap 20 eredetileg 50 eurós FMCG-terméket kínál 42,05 eurós kedvezményes áron.
Közép- és Kelet-Európában a Torgservis anyavállalatnak két lánca, a Svetofor és a Mere működik. Az Infoline orosz piackutató legfrissebb elérhető adatai szerint az Oroszországban és külföldön állítása szerint jelenleg 4000 üzletből álló hálózatot működtető kiskereskedő 2023 első félévében 9,8%-os növekedés eredményeképpen 200 milliárd orosz rubel (mintegy 2 milliárd euró) nettó árbevételt ért el.
Oroszországon és Fehéroroszországon kívül a Mere Európában Litvániában és Szerbiában van a legerősebben jelen. A balti államban a kiskereskedő jelenleg 26 üzletben várja a vásárlókat (2022: 19), és a mérlegadatok szerint 2022-ben 47 millió eurós nettó bevételt könyvelt el, nettó vesztesége pedig 100 ezer euróra rúgott. Szerbiában jelenleg 20 Mere és 23 Svetofor üzlet működik (2022: 13), melyek együttes nettó bevétele 48 millió euró volt, és a kiskereskedő 360ezer eurónyi nettó veszteséget realizált.
Kapcsolódó cikkeink
Bővíti termelését Európa legnagyobb saját márkás chips gyártója
A belga Roger & Roger 60 millió eurós beruházással fejleszti…
Tovább olvasom >Növényi alapú saját márkát vezetett be a belga Colruyt Group
A belga Colruyt Group új saját márkás almárkát vezet be…
Tovább olvasom >Vasárnapi nyitvatartással erősítene a Carrefour Belgiumban
A Carrefour Belgiumban működő saját üzleteit – 44 szupermarketet és…
Tovább olvasom >További cikkeink
100 termék ára csökkent a PENNY-ben
A PENNY 2025 januárjától közel 100 termék árát csökkentette tartósan,…
Tovább olvasom >Új kommunikációs platformmal indítja a sörszezont a Dreher
Új vizuális arculatot, csomagolást és kommunikációs platformot kapott a Dreher…
Tovább olvasom >Nehéz jó háztartási gépet választani
Egy új háztartási gép vagy elektronikai eszköz valódi költsége nem…
Tovább olvasom >