MVH: november végéig tart a mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetése
Hétfőn indult és november 30-ig tart a mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetése – mondta Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden reggel.
A kifizetések több csoportban, ütemezetten történnek. Hétfőn mintegy 60 ezer ügyfél számára indult el az alaptámogatáshoz kapcsolódó előleg, kedden pedig további 20 ezer gazdálkodó számára kezdődött meg a zöldítési támogatáshoz kapcsolódó előlegfizetés – fejtette ki.
Hangsúlyozta, hogy míg tavaly nyolc jogcímen, addig az idén már 11 jogcímen kapnak előleget a gazdák.
Magyarországon évi 400-420 milliárd forint támogatást kapnak a mezőgazdasági termelők, ebből előlegként tavaly mintegy 160-170 milliárdot fizetett ki a hivatal, az idén a várakozások szerint 200 milliárd forinthoz közelít majd ez az összeg – mondta az MVH elnöke. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: a kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a szezon, így lehet sikeres a diákmunka 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



