MVH: nőtt a borászatok támogatási igénye
A korábbi évekhez képest jelentősen nőtt a borászok érdeklődése a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtott támogatás iránt, már az első napokban 500 millió forint feletti igény érkezett be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) – közölte az MVH csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez 2011-től igényelhető támogatásról szóló VM rendelet értelmében mintegy 4 millió euró (közel 1,2 milliárd forint) áll rendelkezésre új borászai gépek beszerzéséhez. A kérelmezési időszak november 5-én kezdődött.
A közleményben ugyanakkor az MVH azt is megjegyzi: a kérelem-bírálat elsődleges tapasztalatai azt mutatják, hogy – bár a megelőző két évben is hasonló módon zajló igénylési folyamat az idén még egyszerűsödött is – a kérelmezők a szokásosnál több hibát vétenek a kérelmek összeállításánál.
Így például nem szerepelnek a rendeletben előírt kötelező tartalmi elemek, hiányos a számlaösszesítő kitöltése, vagy a kérelmező elmulasztja a jogszabályban előírt nyilatkozatok csatolását. Ezért a kérelmek hiánypótlásra szorulnak.
Fontos tudnivaló – emlékeztet a hivatal -, hogy a támogatás odaítélése a kérelmek benyújtási sorrendjének megfelelően történik. Azok a kérelmek azonban, amelyeknél hiánypótlásra van szükség, csak annak teljesítésével, a szükséges kiegészítések, javítások beküldése után kerülnek be a bírálati sorrendbe – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >