MVH: folyik az egységes agrártámogatási kérelmek benyújtása
Megindult az egységes agrártámogatási kérelmek beadása április 1-jén, mostanáig körülbelül 900 ezer-1 millió hektárra adtak be kérelmet, illetve kezdték el a beadást – közölte Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatorna műsorában.
A támogatás körülbelül 70 ezer forint hektáronként – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy összességében 420 milliárd forint a tét.
Az MVH elnöke a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerepét kiemelve elmondta: a rendszer összetettebbé vált ebben az évben, jelentős a falugazdászok szerepe, akik helyben segítik a gazdálkodókat a kérelmek kitöltésében.
A szankciómentes beadás határideje május 15-e; az a cél, hogy addig minden gazdálkodó be tudja adni kérelmét, hogy októberben az őszi munkák idején előleget tudjanak fizetni – fejtette ki.
Június 9-éig van lehetőség még arra, hogy a támogatás csökkenése mellett beadják a gazdálkodók a kérelmet; a csökkenés napi 1 százalékot jelent – mutatott rá az MVH elnöke.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter március 31-én sajtótájékoztatón ismertette, hogy a magyar gazdák az egységes kérelem keretében több mint 30 féle agrártámogatást igényelhetnek. A gazdálkodók mintegy 400 milliárd forintnyi összeghez juthatnak hozzá, ami segíti őket a termelésben, illetve abban, hogy egészséges, jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön a családok asztalára.
A kérelmek a Mezőgazdaság és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül nyújthatók be. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely…
Tovább olvasom >Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >Újabb településen erősítette meg a hatóság a kiskérődzők pestise betegséget
A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >