Munkahelyteremtő logisztikai beruházás Szegeden

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 08. 18. 00:06

Ötmilliárd forintból készült el az élelmiszer-, vegyiáru, ital- és dohánytermék kereskedéssel foglalkozó Hansa-Kontakt Kft. 28 ezer négyzetméteres raktárterületű, 6,5 hektáron elterülő logisztikai központja, a Szegedi Ipari Parkban.

A saját tőke, hitel és pályázati forrás igénybevételével megvalósított beruházástól költségei csökkenését és szolgáltatása színvonalának javulását várja a Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye déli részén több mint háromezer partnerét ellátó vállalkozás – mondta Kis Attila ügyvezető a beruházás ünnepélyes avatásán. A cég új telephelyén – eddigi központjuk Szeged belvárosában volt – 4 ezer négyzetméteres hűtött raktárt, 24 ezer négyzetméteres magas raktárt, 500 négyzetméteres kiszolgáló épületet, a második szinten pedig 5 ezer négyzetméternyi irodát és szociális blokkot alakítottak ki.
Az 1995-ben alapított, magyar tulajdonú, szegedi székhelyű Hansa-Kontakt Kft. tavalyi forgalma 21,3 milliárd forint volt. Tervek szerint idei forgalmuk eléri a 24 milliárd forintot. A vállalkozás  240 alkalmazottat foglalkoztat, a létszám az új logisztikai központ megnyitásával további 150 fővel bővül.  A vállalkozás által kiszolgált üzletek bruttó forgalma 2008-ban hatvankilencmilliárd forint volt – írja az Origo.





Kapcsolódó cikkeink