Munkahelyeket mentett a húsiparnak nyújtott állami segítség
Mintegy 2000 munkahely megtartásához járult hozzá, amikor az érintett önkormányzatok befektettek a gyulai, kaposvári és pápai húsüzemekbe – közölte a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) szerdán az MTI-vel.
A HDSZ azt követően fejtette ki álláspontját az MTI-nek, hogy a korábban megjelent cikkek szerint Brüsszel hivatalosan megkereste a magyar hatóságokat, mivel egy feljelentés alapján a kormány az EU-szabályozásnak nem megfelelő módon nyújtott segítséget három húsüzem, a Gyulahús Kft., a Kométa '99 Zrt. és a Pápai Hús Kft. működéséhez.
Kapuvári József, a szakszervezet elnöke az MTI-nek hangsúlyozta, hogy az állam maga döntheti el, mennyi pénzt ad az önkormányzatoknak, az uniós szabály csak arra tér ki, hogy az önkormányzatok kizárólag haszonszerzési szándékkal fektethetnek be a magánszférába, tehát hozamot kell kapniuk.
Mint mondta: az önkormányzatok megvették a húsipari cégek eszközeit, vagyonát, technikáját azzal a céllal, hogy a vállalatok megmeneküljenek a csődtől. A kaposvári Kométa '99 Zrt. esetében például 5 év múlva vissza is kell vásárolni az önkormányzati tulajdonrészt.
A szakszervezet éppen ezért bízik abban, hogy a vizsgálat megállapítja: a kormány az előírásoknak megfelelően nyújtott segítséget – tette hozzá az elnök.
Az önkormányzati tulajdonlás ugyanakkor csupán átmeneti megoldás, fejlesztési és piaci szempontok szükségessé teszik, hogy a cégek újra magánbefektetők tulajdonába kerüljenek – olvasható a közleményben. A HDSZ úgy véli, hogy az érintett vállalkozásoknál a versenyképesség fenntartását jelentős tőkeemeléssel, illetve beruházással magánbefektetők biztosíthatják. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az EU ajánlást fogadott el a fenntarthatósági jelentéstételi standard bevezetéséről a kkv-k számára
Az Európai Bizottság ajánlást fogadott el egy önkéntes fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Szárnyalnak az árak a baromfipiacon: drágult a csirke, a pulyka és a tojás is
Az elmúlt hónapokban látványos áremelkedés zajlott le a hazai baromfi-…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >Trump új vámstratégiája átrajzolhatja a kávé- és kakaókereskedelem globális térképét
Vámmentességet élvezhetnek a jövőben a trópusi mezőgazdasági termékek – például…
Tovább olvasom >