Multinacionális után regionális marketing
Kilenc éve, vagyis 1998 óta foglalkozik szeszesital-márkák marketingmunkájával a Bols Hungary Kft. új marketingigazgatója, Kovács Dávid Gábor.– Az első évben reklámügynökségi oldalon feleltem a márkakommunikációért, majd 1999-től már a világ akkori második legnagyobb szeszipari vállalatának magyarországi marketingcsapatát erősítettem – idézi fel. – Az azóta eltelt 7 évben ugyanannak a multinacionális vállalatnak dolgoztam itthon, Németországban, a prágai regionális irodában, majd 2004-től ismét itthon, mint marketingvezető. Sok márkát kezeltem, sok mindent elértünk, van rengeteg jó és rossz tapasztalatom, amiből tanulni tudtam, amit hasznosítani tudok. Időközben lelkes barátaimmal megalapítottuk a Magyarországi Whisky Egyesületet, és elindítottuk annak rendszeres Whisky Klubját.
A marketingigazgató feladata a vállalat marketingmunkája, ezen belül az 5 fős marketingcsapat irányítása mellett a márkaépítés stratégiai irányvonalainak kidolgozása és meghatározása, illetve a márkaportfólió menedzsmentje és hosszú távú üzleti növekedésének biztosítása. A Bols Hungary szándéka, hogy minden szeszesital-kategóriában lehetőleg az ő márkái növekedjenek a leggyorsabban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TikTok-láz Budapesten: sorban állnak a fiatalok a QQ Express ázsiai boltjaiért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >