MTÜ: tízből hét éjszakát vidéken töltöttek tavaly a vendégek
Tavaly a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évi értéket, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt – összegezte pénteki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
A Balaton után a Mátra-Bükk, Budapest környéke, Debrecen és térsége, valamint Tokaj és Nyíregyháza volt a legnépszerűbb térség a belföldiek körében. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint Zánkán, Visegrádon és Zalakaroson fogadták a teljes lakosság számához képest a legtöbb vendéget – tették hozzá.
A 2023-ban regisztrált 27,3 millió vidéki vendégéjszaka 81 százalékát a 11 turisztikai térségben töltötték a vendégek. A három legnépszerűbb térség: a Balaton, a Mátra-Bükk és Budapest környéke részesedik a fővároson kívüli szállásforgalom több mint feléből. Ugyanezekben a térségekben keletkezik egyúttal a vidéki szálláshelyek legtöbb bevétele is – állapította meg az MTÜ.
A legnagyobb vendég, illetve vendégéjszaka-növekedést 2022-höz képest egyaránt a Győr-Pannonhalma térségben könyvelhették el. 2019-hez viszonyítva viszont a Tokaj és Nyíregyháza térségben mérték a vendégek számának legnagyobb, 16 százalék fölötti bővülését, a Budapest környéki szálláshelyeken pedig vendégéjszakák száma nőtt a legjobban, közel 10 százalékkal.
A külföldi látogatók növekvő utazókedve vidéken is éreztette hatását. A Balaton után Debrecen és térségében, valamint a Bük-Sárvár térségében töltötték a legtöbb vendégéjszakát a külföldi vendégek. A legnagyobb vidéki üdülőrégiónkban a csehek és németek, míg a legnépszerűbb hegyvidéki desztinációnkban a lengyelek és a szlovákok voltak a legtöbben.
A legtöbb belföldi vendég a magyar tengert követően a Mátra-Bükk, Budapest környéke, Debrecen és térsége, valamint Tokaj és Nyíregyháza szálláshelyeit választotta. Közülük a fővárosiak kedvence a Balaton, a Mátra-Bükk, valamint Budapest és környéke volt, ahol a legszívesebben Siófok, Eger és Visegrád szálláshelyein vendégeskedtek.
A vidéki szálláshelyforgalom közel egyötöde, több mint 5 millió vendégéjszaka turisztikai térségeken kívüli településeken realizálódott. Közülük a legtöbb, negyedmillió vendégéjszakát a jelentős üzleti turizmussal rendelkező Kecskemét mondhatta magáénak 2023-ban, a legnagyobb forgalomnövekedéssel pedig (+15 százalék) Szarvas városa büszkélkedhetett – derül ki az MTÜ összefoglalójából.
Az NTAK adatai alapján lakosságarányosan, a település éves vendégforgalma alapján a legtöbb vendég Zánkán, Visegrádon és Zalakaroson fordult meg. Az egynapos látogatások szerinti legnépszerűbb öt térség top-látványossága a Váci főtér, a siófoki Aranypart szabadstrand, a nyíregyházi Sóstó-, illetve a hajdúszoboszlói Hungarospa Gyógyfürdő és az Egri bazilika volt – sorolta az MTÜ.
Kapcsolódó cikkeink
Budapest és Eger vezetik a karácsonyi úti célok listáját a belföldi utazók körében
A Szallas.hu előfoglalási adatai szerint Budapest és Eger továbbra is…
Tovább olvasom >Bakancslista 2025: Országos Főzdetúra – ingyenes sörkóstolóval várják a sörkedvelőket
Egyedülálló kiadvány készült a sörkedvelők számára: a Bakancslista 2025 –…
Tovább olvasom >Fenntarthatósági elismerést kapott a szegedi Proko Travel
A Proko Travel Kft., Szeged egyik vezető utazási irodája, nemrégiben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >