MTÜ: dinamikusan nő a vendégéjszakák száma
A júniusi adatok azt mutatják, hogy dinamikus ütemben emelkedik a vendégéjszakák száma az országban, 500 ezer vendég csaknem másfél millió vendégéjszakát töltött el hazai szálláshelyeken – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója legfrissebb podcastjában.
Megjegyezte, a korábbi adatokhoz képest sokan hiányoznak még, de az látszik, hogy az egy hónappal korábbihoz viszonyítva ötször annyi turistát számoltak, főleg vidéken, és szépen alakulnak a júliusi foglalások is.
Hozzátette, a turisták az elmúlt egy hónapban alapvetően a Balatont keresték fel, a külföldi vendégek száma is jelentősen megnőtt. A budapesti repülőtér adatai szerint átlagosan, június vége felé már 70 gép szállt le- és fel egy napon, előfordult, hogy egy gépen száznál is több utas volt, a gépek töltöttsége folyamatosan növekszik.
Guller Zoltán beszélt arról, hogy a belföldi turizmust segítő Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) adóterhét a kormány csökkentette, aminek hatására nőtt a feltöltés. Az első hat hónapban a Szép-kártyákra feltöltött összeg több mint 154 milliárd forintot tett ki, és jó esély van arra, hogy több mint 300 milliárd forint legyen rajtuk az idén.
A vezérigazgató elmondta, az első hat hónapban több mint 90 milliárdot használtak fel a Széchenyi Pihenő Kártyákról, ez 20 százalékkal több az előző év első hat hónapjában felhasznált összegnél.
Az országban mintegy 2 millió Szép-kártya birtokos van, az első félévben alapvetően éttermekben, munkahelyi étkezdékben használták a Szép-kártyákat, több mint 71 milliárd forintot költöttek erre a célra, 11 milliárd forintot szálláshelyeken, 8 milliárd forintot szabadidős szolgáltatásokra fordítottak.
A Széchenyi Pihenő Kártyákon 2020. június végéig az idei feltöltésekkel és a korábbi maradványokkal több mint 162 milliárd forint elköltendő összeg van – ismertette.
Guller Zoltán hangsúlyozta, hogy el kell fogadni az emberi élet védelmében a korlátozásokat. Az augusztus 20-ai tűzijáték elmaradásával kapcsolatban azt mondta, a rakétákat megvették, ezek megvárják a következő évet, amikor a remények szerint lesz tűzijáték. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nem zár be a Balaton augusztus 20. után
Ha mindben jól megy, akkor idén is átlépi majd az…
Tovább olvasom >Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >A falusi turizmus nemcsak gazdasági hasznot hoz, hanem megerősíti a helyiek önazonosságát is
A falusi turizmus fejlesztés önkormányzatoknak szóló 2025-ös pályázati program azt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: jelentősen nőtt az augusztus 20-ára és az ünnepet követő napokra szóló foglalások száma
Az augusztus 20-i érkezésre szóló szállásfoglalások száma 58 százalékkal nőtt…
Tovább olvasom >Nem zár be a Balaton augusztus 20. után
Ha mindben jól megy, akkor idén is átlépi majd az…
Tovább olvasom >A falusi turizmus nemcsak gazdasági hasznot hoz, hanem megerősíti a helyiek önazonosságát is
A falusi turizmus fejlesztés önkormányzatoknak szóló 2025-ös pályázati program azt…
Tovább olvasom >