MTÜ: a Virágos Magyarország versenyre idén június 15-ig pályázhatnak a települések
Az idén 30. alkalommal megrendezett Virágos Magyarország versenyre június 15-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden az MTI-vel.

Már pályázhatnak az önkormányzatok
Idén ismét öt, hagyományos települési kategóriában hirdetik meg a versenyt – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig -, míg a határon túli magyarlakta települések immár negyedik alkalommal jelentkezhetnek. Az idei versenyben kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság és a környezetszépítés mellett a közösségépítés is – írták.
A közlemény szerint a 30. évfordulóra a verseny történetét feldolgozó ünnepi kiadvány is készül, illetve jubileumi díjat is átadnak idén ősszel. Továbbá a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete közreműködésével ebben az évben minden pályázó település egy-egy emléktáblával és facsemetével lesz gazdagabb.
Hozzátették, hogy 2023-ban először osztják ki az Év zöld innovációja díjat, mellyel a fenntarthatóság fontosságára hívják fel a figyelmet.
A jubileumi évben megújult Virágzó közösség díjra helyi virágosítási, környezetszépítő versenyekkel lehet pályázni. Ugyancsak újdonság, hogy keresik az év virágos városi, illetve falusi sétányát, valamint díjazzák az év fasorát, óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret is – ismertették.
Az önkormányzati versenyről a https://viragosmagyarorszag.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve érdemes követni a kezdeményezés Facebook oldalát is – olvasható az MTÜ közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a turizmus TOP50-e: ők formálták az ágazatot 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem kampány, hanem rendszeres segítség: több tízezer felajánlás a menhelyi kutyáknak és cicáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

