MTÜ: a magyar turizmus az atlétikai világbajnokság egyik legnagyobb nyertese
Minden előzetes várakozást felülmúltak az augusztus 19. és 27. között Budapesten megrendezett atlétikai világbajnokság turisztikai eredményei – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/06/hotel-okk.jpg)
A világ szinte minden tájáról érkeztek versenyzők és turisták
A közlemény szerint a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a verseny ideje alatt több mint 170 ezer vendég, majd 460 ezer vendégéjszakát töltött el a fővárosban. A világ harmadik legnagyobb sporteseményének számító rendezvény ideje alatt a szállások jelentős része megtelt, a szállodák szobakapacitás-kihasználtsága átlagosan 80 százalék feletti volt a világbajnokság napjaiban. A szállodai vendégéjszakák 71 százalékát a 4 és 5 csillagos hotelekben töltötték a turisták. A kiemelkedő érdeklődés hatására a szálláshelyi bevételek 2022 azonos időszakához képest több mint a kétszeresükre nőttek.
Kiemelték, hogy a világ szinte minden tájáról érkeztek versenyzők és turisták az atlétikai világbajnokság alatt Magyarországra. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint ez idő alatt mintegy 200 országból utaztak a budapesti szálláshelyekre, a vendégéjszakák 85 százalékát a külföldi turisták adták. Tavalyhoz képest csaknem 38 százalékkal érkezett több külföldi látogató ezekben a napokban. Szinte minden kontinensről jöttek érdeklődők, azonban a legtöbben a legnagyobb küldőpiacokról utaztak Budapestre: az összes külföldi vendégéjszaka közel 9 százalékát a britek, 9 százalékát a németek, 8 százalékát pedig az olasz vendégek foglalták le, de szép számmal fogadtak amerikai, izraeli, spanyol, lengyel és francia utazókat is a szálláshelyek. Emellett a világverseny a hazai turistákat is a fővárosba csábította: 2022-höz képest a belföldi vendégéjszakák száma 22 százalékkal nőtt a verseny ideje alatt.
Arra is kitértek, hogy a forgalom több mint felének a szállodák örülhettek, de nem panaszkodhattak a főváros magán- és egyéb szálláshelyei sem, a vendégéjszakák 34 százalékát ők könyvelhették el. A kiugró nemzetközi érdeklődés a szállodák forgalmát 32 százalékkal, a magánszállásokét 44 százalékkal emelte meg a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az NTAK adatai alapján látható, hogy a világverseny kilenc napja alatt a budapesti szállodák közel teltházzal üzemeltek, a négycsillagos egységekben például a foglaltság elérte a 83 százalékot. Az öt- és négycsillagos házak kihasználtsága pedig a fővárosban 10, illetve 18 százalékponttal múlta felül a tavalyi értékeket.
A közlemény idézte Horváth Pétert, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját, aki elmondta a sikeres vb-rendezés egyúttal újabb kiváló referencia Magyarországnak, ami további világversenyek elnyeréséhez segíthet hozzá. A rendezvényipar leggyorsabban növekvő szegmense a sport. Ezen a piacon Magyarország kiváló esélyekkel tekinthet a következő évekre. Ezt azért is fontos szem előtt tartani, mert a sportesemények látogatói jellemzően hosszabb időt töltenek, többet költenek, és minőségi szolgáltatásokat vesznek igénybe. „Mindezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a turizmus az atlétikai világbajnokság egyik legnagyobb nyertese” – hangsúlyozta az MTÜ vezérigazgatója.
A nagy presztízsű világverseny alatt a szállodai szobák még a főszezonban megszokotthoz képest is magasabb árakon keltek el. A vb-t megelőző héthez képest csaknem 15 százalékkal nőtt az átlagos szállodai szobaár a fővárosban. Mindez azt eredményezte, hogy a világbajnokság idején megduplázódtak a szálláshelyi bevételek az előző év azonos időszakához képest, így szinte elérték a 14 milliárd forintot, ami reálértéken is 73 százalékos növekedés – olvasható az MTÜ közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >