MT Zrt.: nagy érdeklődés a magyar borok iránt a világ legjelentősebb szakkiállításán
Nagy az érdeklődés a magyar borok iránt a világ vezető borszakmai vásárán, a düsseldorfi ProWein kiállításon, és a számos szakmai érdeklődő is megerősíti, hogy a magyar bor felveszi a versenyt a világ élvonalbeli boraival – közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága (AMC) által szervezett magyar közösségi stand 225 négyzetméternyi területen, ezúttal már 26 kiállítóval várja a látogatókat. A kiállítás történetében először – az AMC segítségével – több magyar borász is bekerült boraival a vásár „Prémium borok – legjobb minőség, legjobb ár” mottóval szervezett központi kóstolózónájába.
„Számos szakmai érdeklődő erősítette meg a napokban azt meggyőződésünket, hogy a magyar bor felveszi a versenyt a világ élvonalbeli boraival” – idézi a közlemény Simon Pétert, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettesét.
A standon a kialakított kóstolórészben négy kategória borait mutatják be: a furmint, a kadarka és kékfrankos mellett a Nemzeti Borkiválóság Program magyar fajtaborai is megjelennek. A borok mellett kihelyezett kártyák segítik a tájékozódást, emellett hostessek is az érdeklődők rendelkezésére állnak.
Az idén 20. születésnapját ünneplő düsseldorfi ProWein-ra, a világ legnagyobb bor szakkiállítására a világ minden tájáról érkeznek borkereskedők, importőrök, vendéglátóipari beszerzők, valamint borokkal és borászattal foglalkozó egyéb szakemberek, közöttük magas a vezető beosztásúak aránya. Tavaly 48 ország 4796 kiállítója vett részt a ProWein-on, megjelenésük több mint 45 000 szakmai látogatót vonzott. A kiállítás töretlen, dinamikus fejlődésének Magyarország több mint 10 éve részese kiállítóként – közölte az MT Zrt.. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >