Motivációk a 21. században

A cikk a Trade magazin 2023/12-01. lapszámában olvasható.

Dr. Mérő László
matematikuspszichológus

A 20. század egyik legfontosabb hozománya a külső és belső motivációk felismerése, illetve az volt, hogy a külső motiváció nagyon gyakran kioltja a belsőt. A motiváció megközelítései közé tartozó Maslow-piramis hatása jelentős volt, még akkor is, ha csupán szép elmélet, mert semmilyen kísérleti eszközzel nem sikerült bizonyítani helytállóságát. Sőt, aki némi közgazdasági műveltséggel rendelkezik, tudja, hogy szükségletek nincsenek, csak helyettesítési hajlandóság van – minden helyettesíthető valamivel, és mindennel helyettesíthető valami.

Boldogtalanság vs. boldogság

A pszichológia létezésének kezdete óta egyfajta boldogtalanságkutatás. Arról szól, hogy miért nem érezzük magunkat jól a bőrünkben. Én nem azért lógtam ki az első perctől a kollégáim közül, mert matematikus a tanult szakmám, hanem azért, mert világéletemben egyetlen egy dolog nem érdekelt a pszichológiából: a beteg ember. Ugyanis az egészségesen is van épp elég kutatni és megismerni való.

Tolsztoj Anna Kareninájának az első mondata így hangzik: „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Ez a híres mondat lehet, hogy 100 évvel vetette vissza a pszichológiai kutatást, ugyanis amiben nincsenek különbségek, azon nincs mit kutatni. A tudományág pedig csak az utóbbi 20-30 évben kezdett az egészséges emberrel komolyan foglalkozni. E „boldogságkutatás” keretében azonban nem a boldogság érdekes, inkább csak az, hogy mitől érezzük magunkat néha mégis jól a bőrünkben.

A boldogság definíciója

A modern kutatások fő eredménye egyetlen mondatban: minden boldog ember a maga módján boldog. A boldogságnak három fő komponensét azonosították. Az egyik a pozitív érzelmek megléte. A másik, hogy legyenek olyan cselekvések az ember életében, amelyekben el tud mélyülni – ez a Csíkszentmihályi Mihály által felfedezett flow-élmény. A harmadik, hogy legyen 1-2 olyan dolog az életünkben, ami túlmutat a saját életünkön, valami kicsit transzcendensebb, tehát higgyünk valamiben (nem feltétlenül Istenben).

Ez a három komponens nem egyszerűen összeadódik, hanem felerősítik egymást. Viszont mindenkinél mások az optimális arányok, amelyek meglétekor a legjobban felerősítik egymást. Elvileg mindhárom komponens akár önmaga is vezethet teljes értékű boldogsághoz, de nagyon kevés olyan ember van, akinek egy is elég ezek közül.

Minden boldog ember a maga módján boldog, ismertette meg a hallgatóságot a pszichológia egyik új felismerésével dr. Mérő László

A boldogság három hozzávalójáról

A SZERETET

Az első komponens a pozitív érzelem, azaz a szeretet, amely egy tanult érzelem. Az anyai szeretet ugyan biológiailag belénk van kódolva, de a felebaráti és az apai szeretet nincs, azokat tanulni kell.

A pozitív pszichológia a híres blöff, a Fredrickson–Losada-konstanstól számítja magát, mely szerint a boldogság feltétele az, hogy a pozitív és a negatív érzelmek aránya 2,9013 fölött legyen. Ezt végül Alan D. Sokal leleplezte le, szerencsére anélkül, hogy az irányzatot magával rántotta volna, hiszen annak számos kétségtelenül érdekes eredménye van.

A szerelem kizárólag az emberre jellemző, és a pszichológiának tulajdonképpen semmi mondanivalója nincs róla. A Sternberg-féle szerelemelméleten kívül még esetleg a biokémiának vannak kézzelfogható információi a szerelemről, de sokkal többet tudhatunk meg e nemes és magával ragadó érzelemről a művészetből vagy az irodalomból.

A FLOW

A második hozzávaló a Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow a maga nyolc jellemzőjével, amelyek legjobban jelzik azokat a pillanatokat, amelyeket a vizsgálati alanyok maximális pontszámmal értékelnek aktuális boldogságukkal, elégedettségükkel kapcsolatban. Ez a nyolc tényező az, amely előrevisz.

Egyéni szinten akkor kerülünk flow-ba, ha a feladat nehézsége megfelel a képességi szintünknek, ami a populáció szintjén azt jelenti, hogy mindenki tud flow-ba kerülni, ha neki megfelelő szintű feladatot kap.

A HIT

A hit direkt percepció és pszichológiai szempontból egyfajta viselkedés. Ebből az aspektusból pedig az ateizmus is hit lehet.

Hosszú időn át az Útestamentum legrejtélyesebb kitétele ez volt számomra: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre. Most rész szerint van bennünk az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, mint ahogy én is megismertettem”. Erre a talányra a pszichológiából kaptam választ a percepciókutatás kapcsán. Az érzékelésünk különböző, egyéni – vannak például színvakok, vannak, akik néhány 100 színt látnak, és van az iparművész feleségem, aki néhány tízezer színt is képes látni. A logikai levezetések, a szimbólumok, képek is „rész szerint valók”, és bár nem eszközei a hitnek, de eszközei a kételynek.

Egyes tehetséges látók a többséggel ellentétben ugyanazt a dolgot többféleképpen is tudják szemlélni. Például Buñuel spanyol filmrendező, aki bár mélyen hívő ember volt, annyira zavarta a katolikus egyház képmutatása, hogy egyszer csak úgy döntött, ateista lesz. Az ateizmus elfogadása bizonyos értelemben a kereszténység lényege, hiszen tanítása szerint az Isten akkora szabadságot adott az embernek, amibe akár még az is belefér, hogy valaki ne higgyen benne.

Ezzel szemben a muszlim világban van 13 olyan ország, ahol a nyíltan hirdetett ateizmus akár halállal is büntethető. A hagyományos zsidó vallás az ateizmust eltévelyedésnek tekinti, de bűncselekménynek nem; az unitáriusok pedig a szentháromságban sem hisznek.

Az, hogy kinek mennyi hit optimális, az egyéni. Van, akinek gyakorlatilag az egész életét kitölti (Teréz anya). Azt, hogy ki számára a hit mely formája optimális, sok minden dönti el – az egyén képességei, hajlamai, neveltetése. Pszichológiai szempontból a lényeg az, hogy a hit bármelyik formája be tudja tölteni a szerepét a pszichológiai boldogságportfólióban.

A boldogságportfólió

E boldogságportfólió mondhatni úgy néz ki, mint egy befektetési portfólió a fenti három komponensből, vagy ennek többféle konkrét megvalósulásából.

Ezek szerint egy sorozatgyilkos vagy egy öngyilkos terrorista lehet boldog ember, még akkor is, ha a boldogság e formáit a társadalom elítéli. Gondoljunk csak a soha el nem kapott Hasfelmetsző Jackre, aki négygyerekes családapa, példamutató munkatárs volt, csak épp volt némi flow-hiánya. Őt azért nem kapták el soha, mert – nagyon tévesen – egy szegény szerencsétlen, beteg embert kerestek, miközben ő egy boldog ember volt.

A modern gazdaság egyre inkább arról szól – és a CSR-nek is fontos tevékenységévé vált –, hogy boldogságportfólió-elemeket gyárt, hoz létre.

A boldogságportfólió állandóan változik. Változik az idő múlásával – azért is érdemes tanulni, hogy az ember 50 évesen másképp láthasson dolgokat, mint húszévesen. De változik azért is, mert az erőforrásaink sem állandóak. Az unokáink például már kevésbé fognak kényelmesen élni, mint mi – megtanulják magukat 20 fokos szobában is jól érezni. Ugyanakkor az elérhető lehetőségek is változnak, hiszen időről időre újabbnál újabb boldogságportfólió-termékek jelennek meg.

A munkáról

Míg Maslow piramisát sehol nem láttam értelmesen alkalmazva a munka világában, addig pozitív érzelmek, emberek és konfliktusok kezelése minden munkahelyen van, és hogyne lennének mindennapi flow-élmények is. Akinek ez utóbbi fontos, az keressen olyan munkát, ahol stratégiai tervezésre, taktikai manőverek kitalálására van szükség, ugyanis ezek rengeteg lehetőséget adnak a flow megélésére. Akinek a tartalmas élet fontos, az keressen olyan munkahelyet, amelynek a céljával, a mission statementjével egyet tud érteni. A pozitív érzelmekért pedig el lehet esetleg menni ügyfélszolgálatosnak. A lényeg az, hogy ezek optimális egyensúlya mindenkinél más, és ezért érdemes ennek megfelelő foglalkozást választani.

A 21. század motivációi mindig a különféle boldogságportfóliók kielégítéséről szólnak. Ezért találták ki a cafetériát, mert mindenki mást választ belőle. Meglepetten látták, hogy tényleg mindenki mást választ.

A pénzről

A motivációban a pénz is kell, hogy számítson. Ha össze kellene foglalnom egy mondatban a pénzzel mint motivációval kapcsolatos kutatásokat, annak az egyik fele az lenne, hogy a pénz valóban nem boldogít önmagában. A másik fele – és ez legalább olyan fontos –, hogy a tartós és súlyos pénzhiány viszont határozottan boldogtalanít. Tehát ne legyünk naivak, se idealisták, mert mind a kettő igaz. //