Oroszország rövidesen feloldhatja az európai zöldségek importtilalmát
Oroszország kész feloldani a hasmenésjárvány miatt az EU-ból származó zöldségekre elrendelt importtilalmat, amint az EU garanciát vállal ezek biztonságos voltára, és ehhez a szakemberek a lehető legrövidebb időn belül kialakítják a termékek biztonságát garantáló, megfelelő igazoló iratokat – mondta Dmitrij Medvegyev orosz államfő pénteken Nyizsnyij Novgorodban az orosz-EU csúcs befejeztével.
José Manuel Barroso, az EU Bizottságának elnöke úgy fogalmazott, hogy megállapodtak az importtilalom feloldásáról, és az EU haladéktalanul bevezeti az orosz fél által megkívánt igazoló eljárást, a vonatkozó dokumentumokat pedig a két fél szakszolgálatai dolgozzák ki. Az európai zöldségek behozatali tilalma beárnyékolta a csúcsot, ugyanis tavaly az Európai Unió zöldségexportjában az oroszországi szállítások aránya 34 százalékot tett ki, és a mintegy 21-22 milliárd dollár értékű orosz zöldségpiac negyedét fedte le. Medvegyev a sajtóértekezleten bejelentette: Oroszország csatlakozása a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) ismét húzódik, és Moszkva számít európai partnerei támogatására.
Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a sajtóértekezleten kijelentette: reményei szerint június végére a tagállamok megállapodnak egy Görögországnak szánt újabb segélycsomagról. A tanácskozás felölelte az orosz-EU együttműködés teljes kérdéskörét, és korábbi orosz tájékoztatás szerint Moszkva fel akarta hozni egyebek között az orosz cégek európai tevékenységének a korlátozását a gáziparban és az atomerőművek területén, erről azonban a nyilvánosság előtt nem esett szó – írja a ProfitLine.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >