Már mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem
Nemcsak az üzletekben, hanem a raktártól a gyártóig mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem – idézi az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményét az origo.
A teljes ellátási láncra, a korábbi egy helyett öt szintjére terjeszti ki a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény hatályba lépett módosítása – közölte a tárca.
Azt írták, a szakemberek ezentúl nem csak a fogyasztóval közvetlen kapcsolatban álló eladóval szemben járhatnak el.
Az ellenőrök a kiskereskedések mellett a vásárlókat érintő jogsértés gyanúja esetén a raktárakba, nagykereskedőkhöz, importőrökhöz és a gyártókhoz is bejuthatnak.
A hatóság mostanáig kizárólag olyan üzletben, webáruházban, applikációban végezhetett ellenőrzéseket, ahol végfogyasztó vásárolt vagy vett igénybe szolgáltatást. A törvénymódosításnak köszönhetően az ellenőrök nemcsak az üzlethelyiségbe, hanem például az áru tárolására szolgáló helyiségbe is beléphetnek, ott eszközöket, címkézési, csomagolási és egyéb munkafolyamatokat ellenőrizhetnek, iratokat ismerhetnek meg, díjmentesen mintát vehetnek.
Az ITM szerint a kiskapukat bezáró többletjogosítványokkal tipikus visszaéléseknek veheti elejét a fogyasztóvédelem.
Így például a korábbi előírások szerint a hatóság csak nyilatkoztatni tudta a vállalkozást az egyes árucikkek raktárban elérhető darabszámáról. Ezért nem állt módjában meggyőződni arról, hogy egy webáruház okkal sürgette-e a fogyasztót gyors döntésre azzal, hogy a holnapon figyelmeztető feliratban jelezte, „már csak 5 termék raktáron”. Pedig ha a cég ilyen esetben valótlan készletinformációt közöl, agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, ami 2 millió forintig terjedő bírsággal szankcionálható.
Hozzátették: fogyasztóvédelmi felügyelő annak ellenére sem tehette be eddig a lábát nagykereskedelmi raktárakba, hogy többször érkezett jelzés olyan megtévesztésről, amikor a külföldről importált árucikk csomagolására a vásárlói bizalom fokozása érdekében „magyar termék” címkét ragasztottak.
Mint írták, gyakran előfordul, hogy webáruházak magánlakásban végeznek ügyfélszolgálati, kereskedelmi, raktározási tevékenységet. Az új rendelkezések szerint a hatósági szakemberek kiemelten súlyos közérdekből, például ha a fogyasztók egészségének, anyagi érdekeinek védelme indokolja, az ügyészség előzetes engedélyével, szigorú garanciális kötöttségek mellett akár magánlakásba is beléphetnek.
Az efféle ellenőrzés az érintett alapvető jogainak tiszteletben tartásával, kizárólag 8-18 óra között, hatósági tanú közreműködésével hajtható végre, és évente mindössze néhány alkalommal lehet szükség – fűzték hozzá. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Hónapokat várhatunk egy hibás termék javítására – mit tehet ilyenkor a fogyasztó?
Egyre több panasz érkezik a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez (FEOSZ)…
Tovább olvasom >Új szabályok az energiaitalok értékesítésében: gyerekeknek tilos, felnőtteknek biztonságos marad
Április végétől új szabályozás lépett életbe Magyarországon az energiaitalok értékesítésével…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >