Mostantól garantáltan magyar árpából készül a Soproni
Kötelezettségvállalást írtak alá a hazai árpatermelőket integráló vállalatok a Soproni sört is gyártó HEINEKEN Hungáriával arról, hogy a jövőben kizárólag hazai árpa kerül Magyarország kedvenc sörébe. A magyar árpa melletti egyértelmű elköteleződésről szóló dokumentum egy példányát Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszternek nyújtották át az aláírók.
Kizárólag Magyarországon termesztett árpából készülnek januártól a Soproni Klasszikus és a Soproni Frissen Csapolt sörök. A Magyarország kedvenc sörét gyártó HEINEKEN Hungária eddig is elsősorban magyar árpából készült malátát szerzett be sörei előállításához a dunaújvárosi és ógyallai (Szlovákia) malátagyárakból, azonban mostantól vállalja, hogy a Soproni sörökhöz szükséges árpát külön tárolja, hogy a hazai fogyasztók poharába biztosan hazai forrásból érkezzen a folyékony kenyér.
„A HEINEKEN elkötelezett amellett, hogy termékeit világszerte elsősorban helyi alapanyagokból készítse el, ezzel is támogatva a helyi mezőgazdaságot. Vállalatunk számára fontos, hogy Magyarországon a HEINEKEN Hungária hozzájárulhat ezeknek az árpatermesztő gazdák stabil megélhetéséhez, ezáltal a helyi családok életminőségének javításához. Partnereink azok az integrátor vállalkozások, amelyek biztosítják, hogy megfelelő mennyiségben és minőségben álljon rendelkezésre a kiváló magyar sörárpa, és ehhez vetőmaggal valamint egyéb eszközökkel is segítik a gazdákat” – jelentette ki Joris Huijsmans, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója.
A HEINEKEN Hungária eddig is előnyben részesítette a hazai partnereket a minőségi alapanyagok beszerzésekor. A sörgyártáshoz szükséges árpa és kukorica 86%-át szerezte be magyar termelőktől 2015-ben, és az arány további javítására törekszik partnereivel, a magyar gazdákat segítő integrátor cégekkel. Most mintegy 100 árpatermesztő számára válik hosszútávon biztosítottá a lehetőség Magyarország északi és délnyugati régióiban, hogy a HEINEKEN Hungária beszállítóiként járuljanak hozzá a magyarok kedvenc sörének előállításához. Az árpa mellet a cég a ciderek gyártásához mintegy 65 ezer tonna almából készülő koncentrátumot vásárol, amely a hazai feldolgozott almamennyiség mintegy 10 százalékának felel meg.
A nagy sörgyártók közül először a HEINEKEN Hungária tett vállalást a hazai árpatermesztés támogatására, amely a világcég szigorú minőségi követelményeinek is megfelel. Döntéséhez a vállalat akkor is tartja magát, ha a magyar árpáért esetleg többet kell fizetni a valamelyik szomszédos országban termesztettnél. „A minőség és a hazai beszállítók érdekében nem is cselekedhetnénk másként. A Soproni tehát mostantól 100 százalékban magyar árpából készül” – tette hozzá Joris Huijsmans. A Heineken cégen belül, a szlovákiai Ógyallán készítenek az árpából malátát, amely a régió más országainak sörgyártásában is szerephez jut, így a magyar gazdák részben exportra is termelnek. A magyar piacra a sör a HEINEKEN Hungária soproni, illetve martfűi gyáraiban készül. A vállalat mintegy 20 000 tonna malátát dolgoz fel üzemeiben évente, ez körülbelül 26 000 tonna árpából állítható elő, amely a teljes magyarországi sörárpa termés 20 százalékának felel meg.
A HEINEKEN vezérigazgatója mellett Szakács Árpád, az AGROCROP Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., ügyvezető igazgatója látta el aláírásával a kötelezettségvállalást, amelyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is üdvözölt.
„A Soproni magyar sör, és a kötelezettségvállalással még magyarabb lesz. A HEINEKEN Hungária a teljes magyarországi sörárpa termőterületének 21%-át vásárolja fel, a ma aláírt kötelezettségvállalás közvetetten közel 100 magyar gazdára lesz pozitív hatással, akik többsége az észak- és délnyugat-magyarországi termőterületeken gazdálkodik” – fogalmazott a miniszter.
Nagy Ádám, a Gödöllői Tangazdaság vezérigazgatója arról beszélt a sajtóeseményen, hogy milyen szerepet tölt be a sörárpa a magyar mezőgazdaságban, és hogyan tud egy tangazdaság egy világcéggel, a Heinekennel együttműködve tenni a minél jobb minőségi paraméterekkel rendelkező gabonafajta nemesítéséért.
Kapcsolódó cikkeink
SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >130 éves Soproni Sörgyár
A kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, ezért…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >