Mostantól él az adózók „önfeljelentési” kötelezettsége

2018. június 25-én lépett hatályba az az irányelvi módosítás (ún. „DAC6”), amely az OECD elvárásainak eleget téve adatszolgáltatásra kötelezi az adótanácsadókat és más közreműködőket, valamint végső soron magukat az adózókat, az agresszívnek ítélt, határon átnyúló adótervezési megoldásokkal kapcsolatban. A sokak által önfeljelentésnek is aposztrofált adatszolgáltatásnak az a célja, hogy az adóhatóságok idejekorán tudomást szerezhessenek azokról a konstrukciókról, amelyek (világ)gazdaságilag nem kívánatos jövedelem-átcsoportosításokat valósítanak meg.

„Az adatszolgáltatási kötelezettséget az olyan határon átnyúló konstrukciók alapozzák meg, amelyek megfelelnek bizonyos olyan sajátosságoknak, ismérveknek, amelyeket az irányelv megjelöl” – magyarázza dr. Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnere. „A kötelezettség első körben a tanácsadókat, közreműködőket érinti, ideértve akár pl. könyvelőket is, akik közreműködnek valamely jelentendő konstrukció megvalósításában. Végső esetben pedig maguk az adózók kötelesek az adatszolgáltatást megtenni.” Az első adatszolgáltatás határideje épp most jár le, innentől kezdve pedig az adózónak mindig 30 napja van a bejelentésre azt követően, hogy a konstrukció megvalósítását meg tudja kezdeni, vagy a bejelentési kötelezettségről őt tanácsadói tájékoztatják.

Szinte az első határidővel egyidejűleg tette közzé a Pénzügyminisztérium (PM) azt az iránymutatást, amellyel a bejelentési kötelezettség egyes rendelkezéseit magyarázza. Az alábbiakban ezekből szemezgettünk.

Tág konstrukciók

A szabályozás kulcsfogalma a „konstrukció”: ezek azok a megoldások, ügyletek, amiket jelenteni kell. Márpedig ezt a PM igen tágan értelmezi, ugyanis ide nem csupán szerződések, vagy klasszikus, „papíron” is megjelenő ügyletek, megoldások tartozhatnak, hanem pusztán ténybeli helyzetek, vagy ezek megváltozása. A PM egyik példája szerint ilyen lehet pl. az, ha egy társaság adóilletőségét úgy módosítják, hogy a székhelyétől eltérő helyen kezdik el megszervezni a vezetőség üléseit.

Egyértelműsíti azonban a PM, hogy az időmúlás, vagy egy feltétel e miatti bekövetkezte (pl. részesedés-tartási időszak eltelte) önmagában nem minősül „konstrukció”-nak.

Aktív résztvevők

Az adatszolgáltatás csak a határon átnyúló konstrukciókat érinti. Ahhoz, hogy egy konstrukció ilyennek minősüljön, az kell, hogy legalább két résztvevője különböző uniós tagállamokban legyen honos (vagy egy uniós tagállamban és egy Unión kívüli, harmadik államban). Emiatt nem mindegy, hogy kit tekintünk a konstrukció résztvevőjének.

„A PM egyrészt egyértelműsíti, hogy mindenki résztvevő, aki aktív szerepet játszik a konstrukcióban, ehhez pedig nem kell sok: elég például az is, ha egy anyavállalat a leányvállalatait érintő konstrukcióhoz tulajdonosi jóváhagyását adja” – emeli ki a Jalsovszky szakértője. Márpedig ez akár tisztán belföldi viszonylatban megvalósuló konstrukciókat is jelentendővé tehet, pusztán azért, mert az anyavállalat külföldi. Másik oldalról ez azonban arra utal, hogy nem válik csak amiatt határon átnyúlóvá az ügylet, mert pl. egy belföldiek között megvalósuló adásvétel tárgya külföldi: ez lehet egy külföldön fekvő vagyontárgy, de akár egy külföldi cégben fennálló részesedés is.

Itt az adóelőny, hol az adóelőny

A DAC6 szabályozás egyik legneuralgikusabb pontja az „adóelőny” fogalma. Ennek az az oka, hogy sok ismérv csak akkor teljesül, azaz csak akkor kell róluk adatot szolgáltatni, ha az ügylet által elért fő előny, vagy a fő előnyök egyike: adóelőny. Nem mindig egyértelmű azonban, hogy mi minősül adóelőnynek, vagy, hogy egyáltalán mihez képest kell nézni egy adóelőnyt.

A PM szerint nem szükséges, hogy az adóelőny belföldön valósuljon meg, sőt, az sem, hogy az Unión belül. Emiatt tehát jelentendő lehet egy olyan ügylet is, ahol az adóelőny kizárólag egy Unión kívüli országban keletkezik. Mindemellett a PM szerencsére azt is tisztázta, hogy magyar viszonylatban nem kell adóelőnynek tekinteni az olyan, jogszabály által biztosított adóelőnyt (pl. mentességet), ahol az alapul szolgáló ügylet megvalósítja e mentesség célját, és az ügyletet valós gazdasági, kereskedelmi okok határozzák meg. Lefordítva: ha valaki él például a jogdíjak kedvezőbb adózási besorolásának jogszabályi lehetőségével, és ezért a valós gazdasági működését is ennek megfelelően alakítja, akkor emiatt – önmagában – nem válik jelentendővé az ügylet.

Mire figyeljünk?

A PM láthatóan komoly munkát ölt a szabályok értelmezésébe, amely sok tekintetben egyértelműsíti és így végső soron egyszerűsíti az adózói adminisztrációt. Ugyanakkor változatlanul vannak olyan kérdések, amelyek a gyakorlatban még további magyarázatra szorulnak majd.

„Az mindenesetre újfent bebizonyosodott, hogy nagyon alaposan meg kell vizsgálni minden egyes ügyletet annak érdekében, hogy megállapíthassuk, hogy adatszolgáltatási kötelezettség alá esik-e vagy sem. Mindenképpen el kell ezen gondolkozni, ha egy ügylet több országot érint és azt – akár csak részben – adózási szempontok is motiválták. Ez komoly feladatot ad innentől a tanácsadóknak és ügyfeleiknek egyaránt” – zárja dr. Fehér Tamás.