Most kiderül, lehet-e még belföldön olcsón nyaralni
Nincsenek könnyű évei a turizmusnak: alig heverte ki a koronavírus-járvány miatti lezárásokat, máris itt van az újabb kihívás, az energiaválság. A nagy kérdés most, van-e ebből kiút. A szakértő szerint van, hiszen a szektor rezilienciája kifejezetten alábecsül, és bár a volumeneket tekintve nem tartunk még a 2019-es szinten, a mostani eredmények azért több szempontból is megnyugtatóak – mondta el a Pénzcentrumnak Takács Márton. A Moore Global Hotel és Turizmus munkacsoportjának globális vezetője beszélt még a budapesti szállodák és a magyar turisták már sokszor emlegetett viszonyáról is, de szóba került szobaár kérdése és a mára megkerülhetetlen fenntarthatóság is.

2019-ben Budapesten továbbra is az összes szállodai vendégéjszaka 85 százaléka külföldi volt
Pénzcentrum: A turizmus és a koronavírus-járvány viszonya egészen bonyolult: mint mondani szokták, a turizmus volt az első, amit a covid elkaszált, és az utolsó lesz, ami talpra fog állni. Ez a kijelentés szerinted megállja a helyét?
Takács Márton: A többi nagy iparághoz képest valóban sokkal jobban érintette a járvány a turizmust, ez a része igaz. De azt gondolom, hogy összességében a szektor – és ebbe bele lehet érteni a hotelszektort, az utaztatást, a légi ipart – rezilienciája nagyon alábecsült sok szereplő által. Bár a volumeneket tekintve nem tartunk még a 2019-es szinten, a mostani eredmények azért több szempontból is megnyugtatóak.
Attól kezdve, hogy az utazási korlátozásokat feloldották, olyan tempójú visszaépülés kezdődött el, ami mondhatni, példaértékű. Én erősen vitatom azokat a véleményeket, melyek szerint ez egy túlérzékeny szektor, amely nem képes lábra állni. Többek között nagyon biztató tény, hogy azokat az előrejelzéseket, amelyeket az ENSZ Turisztikai Világszervezete adott ki a pandémia során, még a jelenlegi háborús események közepette, az amúgy is kihívásokkal teli gazdasági környezetben sem rontotta le jelentősen. E szerint az előrejelzés szerint tehát továbbra is 2024-re teszik azt az időpontot, amikor elérjük a 2019-es utazási volumeneket.
De korábban azért ők sem voltak ilyen optimisták, sokáig még a 2030-as dátumot emlegették, mint a visszarendeződés legkorábbi időpontját.
Az azért már elég régen volt. 1-1,5 éve már folyamatosan 2024 a céldátum. De az érdekes, hogy a jelenlegi inflációs környezet, a gazdasági nehézségek, az energiaválság ellenére is tartják ezt a dátumot. Hogy a teljes érték összetétele, a belső struktúrája mennyire változik, mennyire lesz megegyező vagy különböző a ’19-es szinttől, az persze más kérdés.
Úgy tűnik a kontinens turizmusa magához tért 2022 nyarára, de mi a helyzet Magyarországon? Mikorra érheti el az iparág újra a 2019-es szintet itthon?
Hazánk és a környező országok, beleértve Szlovákiát, Csehországot, Lengyelországot és Ausztriát, keresleti dinamikája azért nagyban különbözik olyan, szintén kontinensen belüli, de dél-európai, vagy nyugat-európai úti céloktól, mint Spanyolország, Franciaország, Olaszország. A 2022-es év nálunk, a CEE régióban is elhozta a rég várt felgyorsult ütemű növekedést, de ezzel együtt teljesítményükben egyértelműen másodlagos desztinációkról van szó, amelyek Londonnal, Párizzsal, vagy a kifejezetten szabadidős közönségkedvenc Mallorcával nem összevethetőek.
Kapcsolódó cikkeink
Ötödik állomásához érkezett Regölyön a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programja: átadták a Somolyi templomromot
Átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor programjának keretében helyreállított…
Tovább olvasom >KSH: júniusban a vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >