Mosószer-hamisítók buktak le Nyíregyházán
Több mint hétezer liter, tízmillió forint értékű hamis mosószert, valamint az előállításukhoz és csomagolásukhoz szükséges eszközöket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Nyíregyházán. Az ügyben négy embert hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a hatóság Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Jánvári-Stefán Regina százados az ügy előzményéről szólva elmondta, a NAV tavaly december végén leplezett le egy illegális mosószerüzemet a nyírségi megyeszékhelyen, a gyanúsítottak azonban – a lebukás ellenére – új helyszínen folytatták a gyártást.
Az akkori akcióban öt férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, mivel a silány minőségű mosószereket és öblítőket neves márkajelzésekhez hasonló flakonokba és dobozokba csomagolták, majd a hamis termékeket ukrán, román kereskedőknek, illetve többségében nyíregyházi viszonteladóknak adták el – ismertette a sajtóreferens.
Hozzátette, a piaci keresletre tekintettel és a nagy haszon reményében a hamisítók a lebukást követően újabb raktárhelyiséget béreltek és folytatták a gyártást. Az alapanyagként felhasznált rossz minőségű mosógélhez térfogatnövelőnek vákuum sót adagoltak, a kívánt illat és szín elérése érdekében pedig parfümkoncentrátumot és ételszínezéket használtak fel.
Az eddigi bizonyítékok szerint a hamis mosószerek felvevőpiacát elsősorban ukrán vásárlók képezték, de jutott belőle a magyar piacokra is – fűzte hozzá.
A mostani rajtaütéskor tízmillió forint értékben több mint hétezer liter hamis mosószert, és előállításukhoz, illetve csomagolásukhoz szükséges eszközöket foglaltak le a pénzügyi nyomozók. A helyszínen négy férfit fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként üzletszerűen elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, közülük ketten a bűnismétlésre tekintettel előzetes letartóztatásban vannak – közölte Jánvári-Stefán Regina.
A sajtóreferens megjegyezte, az elkövetőkre akár öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >