Mosogatás: öko módra kapcsolva

Szerző: Budai Klára Dátum: 2024. 06. 13. 11:25

Az utóbbi években a fokozódó környezettudatosság és a technológiai innovációk hatására a mosogatószerek és -eszközök piaca jelentős változásokon ment keresztül. A fogyasztók egyre inkább a környezetbarát, biológiailag lebomló termékeket részesítik előnyben, míg a gyártók energiatakarékos és hatékonyan tisztító formulák fejlesztésére törekednek. Ez a fogyasztói és gyártói elkötelezettség a fenntarthatóság iránt új irányokat nyitott a piac fejlődésében.

A cikk a Trade magazin 2024/6-7. lapszámában olvasható.

A tavalyi évben mind a gépi, mind pedig a kézi mosogatószerek piaca szépen erősödött, hónapról hónapra két számjegyű értékbeni növekedést mutatva. A tendencia, bár valamivel kisebb mértékben, de most is megfigyelhető.

– 2023-ban a kategóriák előretörését leginkább az értékbeni növekedés hajtotta, hiszen eladott darabszámban csökkenést láthattunk, ami a gépi mosogatás esetében 2024-ben is jelen volt egészen márciusig, így annak fejlődése továbbra is főként értékből fakad. Márciusban azonban már láthatunk egy pozitív volumenfejlődést is, így a kategória fejlődéséhez már ez is szépen hozzájárul. Ezzel szemben a kézi mosogatás értékesített mennyiségei már 2023 szeptemberétől növekedni kezdtek – elemzi a piacot az NIQ adataira hivatkozva Erdődi Anna, a Henkel Magyarország Kft. junior brand managere.

Míg a kézi mosogatószerek piacát a stabilitás jellemzi, a gépi szegmens dinamikusan nő

Technológiai újdonság

Erdődi Anna
junior brand manager
Henkel Magyarország

Erdődi Anna arra emlékeztet, hogy napjainkban kiemelten fontos az energiatakarékosság, aminek a Henkel Magyarország Kft. is igyekszik megfelelni legújabb termékinnovációival. Meglévő termékeiket a lehető legnagyobb százalékban újrahasznosított anyagból állítják elő, és ugyanez igaz az új termékbevezetéseikre is. A megszokott Henkel minőség mellett a fogyasztói igényeket is szem előtt tartják megújulási folyamataik során.

– Júniusban érkezik az új Somat 5az1-ben kapszula, amely az 5 kamrás technológiájával a mi portfóliónkban és a prémium kapszulák piacán is újdonságnak számít, extra tisztítást nyújt a 72 órája rászáradt szennyeződések ellen is, már ECO programon, alacsony hőfokon is. Akár 20% energiát is lehet spórolni az ECO üzemmódra való átállással, amire a termékek csomagolásán is emlékeztetjük az embereket – avat be a junior brand manager.

Mind televízióban, mind digitális térben kommunikálják majd az új bevezetést, emellett mintatermékek osztásával és eseményeken való megjelenésekkel, kitelepüléssel ösztönzik a fogyasztókat a kipróbálásra.

 

Csak a kényelmesen!

Krubl Yvette, a Procter&Gamble közép-európai vállalati kommunikációs menedzsere az elmúlt időszakban azt tapasztalta, hogy a kategóriában a kézi mosogatást stabilitás jellemezte, míg a gépi szegmens dinamikusan nőtt. Meglátása szerint az utóbbi összefügg azzal, hogy az új lakásokban már alapvető készülék a mosogatógép, a konyha a lakással egybenyitott élettérré válik, ami szintén kedvez annak, hogy a mosogatógép is a konyha része legyen. Az sem elhanyagolható, hogy a kényelmi faktor továbbra is hangsúlyos az időmegtakarítás mellett, a felhasználók nem akarják hosszú mosogatással tölteni a mindennapjaikat.

Krubl Yvette-Procter&Gamble

Krubl Yvette
közép-európai vállalati
kommunikációs menedzser
Procter&Gamble

– Azt látjuk, hogy a lakóhelyhez közeli szaküzletek, úgymint a drogériák és a diszkontok továbbra is erősödnek, és a vásárlóknak gyors, szakszerű beszerzéseket garantálnak. A drogériák esetében ez széles választékkal is párosul. A nagyobb alapterületű boltok, szupermarketek és hiperláncok térnyerése folyamatosan csökken – állapítja meg Krubl Yvette.

Kiszner Kinga, a Brands and More Hungary Kft. marketing managere az öko termékek vonatkozásában nyújt betekintést az értékesítési csatornák megoszlásába.

– A fogyasztók továbbra is inkább választják a drogériákat, mint a hiper- és szupermarketeket, hiszen ezekben az üzletekben kedvezőbb áron is hozzájuthatnak az ilyen típusú árucikkekhez. A normál termékek polci áraiban jelentős növekedés mutatkozott az elmúlt 1,5 éves időszakban, ami az öko termékek árainál sokkal mérsékeltebben ment végbe, így ezek árai közelebb kerültek egymáshoz, sőt, sok esetben a természetes alapú termékek árai kedvezőbbek lettek. A fokozott vásárlói árérzékenységnek köszönhetően az öko termékek újabb vásárlói csoportot célozhatnak meg, már nemcsak a környezettudatos, hanem az árérzékeny vásárlók is célközönséggé váltak – hangsúlyozza a szakember.

Energiatakarékos formula

A Procter&Gamble Jar márkacsaládja évek óta a legkedveltebb termékek közé tartozik a kézi és a gépi mosogatás területén egyaránt.

– Töretlenül a Jar Lemon illatú kézi és gépi mosogatószerünk örvend a legnagyobb népszerűségnek. A Jar az elsők között kínált rövid ciklusokban is hatásos termékeket, melyekkel elektromos áramot és vizet is lehet spórolni – ismerteti Krubl Yvette.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi inflációs környezetben az energiahatékonyság még fontosabb, mint eddig bármikor, ezért vállalatuk számos formulával jelen van már a piacon, amelyek akár hidegebb vízben és rövidebb mosási ciklusokkal is tökéletes mosogatási eredményt nyújtanak.

– Mosogatógép-gyártókkal is dolgozunk innovációkon, hogy víz-, energia- és mosószer-takarékosan tudjanak vásárlóink mosogatni. Ezt szeretnénk szélesebb körben biztosítani a Magyarországon már visszatérő pénzvisszafizetési programunkkal, amelyben a Jar termékcsalád is részt vesz, így a mosogatási hatékonyság, a jól megszokott teljesítmény és a változatos illatok mellett a vásárlás „olcsóbb”, mint valaha – jelzi a közép-európai vállalati kommunikációs menedzser.

A P&G-nél a marketing eszköztár teljes repertoárját alkalmazzák, így az ATL eszközök mellett a közösségi média számos elemével élnek, illetve influencerek és tudományos influencerek által is bemutatják termékek előnyeit és felhasználási módjait.

A fokozott vásárlói árérzékenységnek köszönhetően az öko termékek újabb vásárlói csoportot célozhatnak meg

Sűrűsödő elvárások

Az elmúlt időszakban a fenntartható, környezetbarát mosogatási termékek iránti kereslet tovább növekedett. Egyre többen választanak olyan termékeket, amelyek biológiailag lebomlanak, illetve nem tartalmaznak a környezetre és az emberi szervezetre káros vegyi anyagokat.

Sélley Gábor
kereskedelmi vezető
FCB Hungary

– A környezetbarát szemlélet részeként a csomagolások minimalizálása és az újrahasznosítható anyagok használata is előtérbe került. De sokaknak az is döntő szempont, hogy felhasználás közben ne kelljen a vegyszerek olykor kellemetlen szagát elviselni – emeli ki Sélley Gábor, a Frosch terméket forgalmazó FCB Hungary Zrt. kereskedelmi vezetője.

Mindezeken túl nő az érdeklődés a szenzitív termékek iránt is, és gyarapszik azok száma, akik a nagyobb kiszerelésű, utántöltős csomagolású termékeket preferálják a drágább, műanyag flakonos verziókkal szemben. Egyre többen figyelik és várják az akciókat, de a kedvező ár mellett a minőségben sem kívánnak kompromisszumot kötni. Ha jobb ár mellett azonos minőségű terméket találnak, könnyen háttérbe szorul a márkahűség.

Holisztikus megközelítés

A Frosch két új terméke a Citrommenta 500 ml-es, valamint az utántöltő tasakos Frosch Málna 800 ml-es kézi mosogatószer. Mindkettő koncentráltabb formula a meglévő kézi mosogatószereikhez képest, ezért kevesebb is elég belőlük.

– A gépi mosogatás terén is van újdonságunk, az Ecolabel minősítéssel rendelkező Frosch Gépi mosogatógél 650 ml, ami három az egyben funkciójú, nem csak tisztít, de öblítő és só funkciót is tartalmaz. Természetesen mindhárom új termékünk mikroműanyag-mentes formulájú, és a csomagolások 100%-ban újrahasznosítható műanyagból készülnek – tájékoztat Sélley Gábor.

A Frosch termékek gyártója, a német Werner & Mertz cégcsoport élen jár a környezetvédelmi fejlesztések terén, nemcsak követi, de diktálja is a trendeket.

– Továbbra is törekszünk arra, hogy valamennyi felhasznált alapanyagunk európai termesztésű növényekből származzon, ezzel is csökkentve a szállítás okozta ökológiai lábnyomunkat. Ahogyan a márka fogalmaz, holisztikusan értelmezzük a környezetbarát termék fogalmát, ami kiterjed a termékfejlesztés, a gyártás és a csomagolás teljes egészére – fejti ki az FCB Hungary Zrt. kereskedelmi vezetője.

A Frosch marketingaktivitásának fókuszában az edukáció áll, hogy minél többekkel ismertessék meg a környezetbarát megoldások használatának szükségességét.

Egyre többen figyelik és várják az akciókat, de a kedvező ár mellett a minőségben sem kívánnak kompromisszumot kötni

Piaci trendek mentén

A Brands and More Hungary Kft. nagy kiszerelésű, utántöltős csomagolású termékei egyre keresettebbek, így az 1000 ml-es, citromillatú Green Emotion Öko Mosogatószer is, amely 50%-kal kevesebb műanyag felhasználásával készül.

Kiszner Kinga
marketing manager
Brands and More
Hungary

– Green Emotion öko termékeink ECOLABEL minősítéssel rendelkeznek, természetes, lebomló, megújuló erőforrásokból készülnek, mikroműanyag-mentesek, foszfátmentesek, állatokon nem teszteltek, hipoallergének, nikkel-, kobalt-, króm- és ólomteszten is átestek. Egyszerű, természetes és karakteres növényi esszenciális olajokat tartalmaznak, érzékeny bőrre is alkalmasak. Allergénmentes tanúsított illatanyagokkal, újrahasznosított flakonokban és utántöltős csomagolásban kerülnek forgalomba – közli Kiszner Kinga.

A marketing managertől azt is megtudjuk, hogy a termékcsaládot Olaszországban gyártják, a gyártó nagy figyelmet fordít a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra, ezért termékeik előállítása során arra törekednek, hogy minél kevesebb műanyag kerüljön a környezetbe.

– Fejlesztéseink során mindig követjük a piaci trendeket, jelenleg a szenzitív termékek piacán látunk lehetőséget a növekedésre. Olyan termékek forgalmazásában gondolkodunk, amelyek a kisgyermekes családokat célozzák, hiszen a gyermekek bőre rendkívül érzékeny, hajlamos a kipirosodásra és kiütésekre. Az ő játékaik, evőeszközeik elmosásánál különösen lényeges, hogy milyen összetételű mosogatószert használunk – vetíti előre Kiszner Kinga.

Az idei évben webshopjukban új kedvezményekkel és csomagajánlatokkal jelennek meg, amelyeket social media felületükön hirdetnek.

Nő az érdeklődés a szenzitív termékek és az utántöltős csomagolás iránt is

Modern és hagyományos

A GeePower Manufacturing Kft. Ultra Daisy termékcsaládja látványos megújuláson esett át az elmúlt két évben. A korábban elérhető 500 ml-es termékportfólió frissült fel, és új illatvariánsokkal is gazdagodott.

Mosoni-Preisz Judit
brand manager
GeePower Manufacturing

– Így született meg a népszerű hypoallergén és a klasszikus citrom mellett az édesen kellemes gránátalma illatú mosogatószerünk, illetve büszkeségünk, az aloe vera sensitive variáns, amely ápoló gyöngyházfényt tartalmaz, így kímélve a kéz bőrét. Az aloés illatvariáns hypoallergén is, tehát nem tartalmaz semmilyen allergizáló összetevőt – informálja lapunkat Mosoni-Preisz Judit, a Gee­Power Manufacturing Kft. brand managere.

Az idei év legnagyobb újdonsága, hogy az immár 4 illatból álló termékpaletta nagy kiszerelésben, 900 ml-es flakonban is elérhető.

Felteszi a kérdést: ki gondolná, hogy a mosogatószerek széles választékában stabilan őrzi pozícióját a hagyományos Ultra por is? A folyékony kézi mosogatószerek térnyerése mellett még mindig jelentős réteg nyitott erre a tradicionális formátumra.

– Az Ultra mosogatópor nemcsak hogy ott van a polcokon, hanem komoly mennyiségben fogy, hiszen kimagaslóan hatékony zsíroldószer, és kemény vízben feloldva is kifejti erőteljes tisztító hatását. Fertőtlenítős változata ráadásul baktericid és fungicid hatással is bír, így fekete és fehér mosogatáshoz is kiváló – emlékeztet Mosoni-Preisz Judit.

 

Új piacok meghódítása a cél

A Herbow International Zrt. célja, hogy minél természetesebb és környezetkímélőbb termékeket hozzon létre.

István Katalin, Herbow

István Katalin
marketingvezető
Herbow International

– A Souldrops mosogatószerek túlnyomórészt növényi eredetű összetevőkből állnak, természetben lebomló alkotóelemeket tartalmaznak – nyilatkozza István Katalin, a Herbow International Zrt. marketingvezetője.

A magyar gyártású, többszörösen díjnyertes termékcsalád nem tartalmaz veszélyt jelző piktogramot (piros felkiáltójelet) a csomagolásán, és EU ECOLABEL minősítéssel rendelkezik.

– A piros felkiáltójel sok, még bio minősítésű mosogatószer címkéjén is megtalálható, hiszen nagyobb koncentrációban okozhat irritációt és szennyezi a környezetet. Örömmel jelentjük, hogy a Souldrops termékek nem ilyenek! A márka legfőbb missziója a bolygó és ezáltal az emberiség védelme – fogalmazza István Katalin.

Schreiner János
kereskedelmi igazgató
Herbow International

– Jövőbeni fejlesztéseink is ebbe az irányba vezetnek. Szeretnénk új piacokon, disztribúciós csatornákban, új fogyasztói szegmensekben és kategóriákban is teret hódítani a Herbow növényi eredetű, mosódiós környezet és bőr kímélő termékeinkkel – fűzi hozzá Schreiner János kereskedelmi igazgató.

A Herbow mosogatószerek idén új, továbbfejlesztett, még zöldebb formulával kerülnek piacra. A trendekre reagálva folyamatosan vezetik már most is piacra a 3 literes kiszerelésű Herbow mosogatószereket. //

Kapcsolódó cikkeink