Moody’s: jók a világ legnagyobb gazdaságainak növekedési kilátásai
Kifejezetten jók a világ legnagyobb gazdasági erőcentrumainak idei és jövő évi növekedési kilátásai, bár a geopolitikai kockázatok különösen Kelet-Ázsiában és a Közel-Keleten jelentősen megterhelhetik a térségi hitelpiaci kondíciókat – áll a Moody’s Investors Service szerdán Londonban ismertetett globális előrejelzésében.
A nemzetközi hitelminősítő várakozása szerint a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport bruttó hazai terméke (GDP) 2017-ben és 2018-ban is átlagosan 3 százalékkal bővül a tavaly mért 2,6 százalék után.
A Moody’s értékelése szerint jelenleg szinkronizált globális növekedési folyamat zajlik, és ez kitart jövőre is.
Ráadásul egyes euróövezeti és feltörekvő gazdaságokban egyaránt jelentős kapacitástöbbletek mutatkoznak, és ebben a környezetben a magasan fejlett ipari gazdaságok 2 százalék körüli, illetve a globális feltörekvő térség 5 százalékot meghaladó jelenlegi átlagos növekedési üteme nem csupán fenntartható rövid távon, de potenciálisan még gyorsulhat is – áll a hitelminősítő előrejelzésében.
A Moody’s mindezek alapján javította a kínai gazdaságra adott prognózisát: a cég az idén 6,8 százalékos, jövőre 6,4 százalékos GDP-bővülést vár Kínában az eddigi előrejelzésében valószínűsített 6,6, illetve 6,3 százalékos növekedés helyett.
Ugyancsak javította a hitelminősítő a japán gazdaságra szóló becsléseit a kedvező legutóbbi aktivitási adatokra és az előremutató felmérésekre hivatkozva. A Moody’s elemzői az idén az általuk eddig várt 1,1 százalék helyett 1,5 százalékos, jövőre 0,8 százalék helyett 1,1 százalékos reálnövekedéssel számolnak Japánban, hangsúlyozva, hogy mindkét prognózis meghaladja a japán gazdaság hosszú távú növekedési potenciálját.
A cég ugyanakkor valamelyest rontotta az amerikai gazdaságra adott előrejelzéseit, egyrészt a vártnál gyengébb idei első félévi teljesítmény miatt, másrészt azért, mert jövőre az általa korábban feltételezettnél most már kisebb mértékű költségvetési ösztönzésre számít. A Moody’s ennek alapján 2017 egészében 2,2 százalékos, 2018-ban 2,3 százalékos növekedést valószínűsít az Egyesült Államokban az eddigi prognózisában szereplő 2,4, illetve 2,5 százalék helyett.
A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy ezek a növekedési ütemek is meghaladnák az általa becsült hosszú távú amerikai növekedési potenciált.
A Moody’s globális elemzése kiemeli, hogy az euróövezetben 16 évi csúcson jár a fogyasztói bizalmi index, és ez várhatóan lendületet ad a fogyasztás vezérelte növekedésnek.
A cég az idén 2,1 százalékos, jövőre 1,9 százalékos átlagos növekedést vár a valutaunióban a tavaly mért 1,7 százalék után.
A Moody’s a legnagyobb euróövezeti gazdaságban, Németországban 2017-re 2,2 százalékos, 2018-ra 2 százalékos GDP-bővülésre számít. (Kertész Róbert, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >Nem tesz jót az irodapiacnak a hibrid munkavégzés
A pandémia hatásai még évekkel a globális egészségügyi válság után…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a napraforgónak és kukoricának jól jött az eső, az aratásra váró búzának és repcének nem
A napraforgónak és kukoricának jól jött az elmúlt egy hét…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >