MOHU: több mint kétmilliárd PET-palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza az indulás óta a REpont rendszerén keresztül
Több mint kétmilliárd PET-palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza a tavaly júliusi indulás óta a MOHU REpont rendszerén keresztül, ez jól példázza azt, hogy Magyarország elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás iránt- közölte a MOHU kedden az MTI-vel.
Kiemelték, becslések szerint a koncessziót megelőzően Magyarországon az italcsomagolások mindössze nagyjából 30 százalékát hasznosították újra.
A már nemzetközi szinten is bizonyított visszaváltási rendszernek, azaz DRS-nek köszönhetően a visszagyűjtés mértéke jelentősen megnőtt, ami nemcsak a környezetre gyakorol pozitív hatást, hanem lehetővé teszi az értékes nyersanyagok hatékony újrahasznosítását is.
Több mint 3000 ponton automata, 1700 ponton pedig kézi visszaváltó pont áll a fogyasztók rendelkezésére.
A visszaváltási díjat továbbra is a boltokban levásárolható kupon formájában kérik a legtöbben. Több mint 80 százalék ezt a lehetőséget választja, így eddig több mint 80 milliárd forintot kértek úgy vissza a vásárlók, hogy azt akár rögtön a boltban levásárolhassák.
A MOHU saját fejlesztésű REpont applikációján keresztül a felhasználók mintegy 15-20 százaléka utalja a bankszámlájára a palackokért járó összeget, jótékony célokra pedig már közel kétszázmillió forintot ajánlottak fel – ismertették a közleményben.
Kitértek arra, hogy
a MOHU a boltoknak minden visszaváltott palack után kezelési díjat fizet. A boltok feladata az üzletekben a visszaváltás működtetése, így például az automaták üzemeltetése, tisztítása és ürítése.
A MOHU célja, hogy Magyarország elérje az EU által előirányzott 65 százalékos újrahasznosítási arányt, valamint 10 százalék alá szorítsa a hulladéklerakás mértékét.
E célok elérése érdekében a visszaváltási rendszeren túl több beruházást is indít, többek közt új, korszerű hulladékudvarokat épít országszerte, fel fog építeni egy 360 ezer tonna kapacitású hulladékhasznosító üzemet, megnégyszerezi a textilgyűjtő konténerek számát, és egymillió szelektív kukát oszt ki ingyen – tájékoztatott a MOHU.
Kapcsolódó cikkeink
MOHU: 5200 visszaváltópont működik, de 47 nagyobb településen még nincs REpont – jöhetnek a köztéri „beöntős” automaták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Három új szervezetnek gyűjt adományt a MOHU
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


