MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
A MOHU REpont visszaváltási rendszerében az emberek tavaly Magyarországon több mint 3 milliárd italcsomagolást (palackot, dobozt és üveget) váltottak vissza, ami a piacra került italcsomagolások csaknem 90 százaléka – közölte a MOHU kedden az MTI-vel.
Rámutattak, hogy a MOHU REpont rendszerének bevezetése előtt az italcsomagolásoknak csupán töredéke lett újrahasznosítva, nagy részük a kommunális kukába, rosszabb esetben a patakpartra került. A REpont rendszernek köszönhetően azonban ezek a palackok visszakerülnek a körforgásba, és újra palack lesz belőlük. Tavaly pedig már azokkal a palackokkal is lehetett találkozni, amelyeket a REpont automatákból nyert alapanyagból készítettek.
Kiemelték,
2025-re a visszaváltási arány 88,8 százalékra nőtt Magyarországon, ami azt jelzi, hogy sokkal gyorsabb a rendszer felfutása a vártnál, hiszen az EU 2027-re írta elő a 90 százalékot.
A közlemény idézte Bozóki Csabát, a MOHU Intézményi Hulladékmenedzsment igazgatóját, aki szerint ez egy igazi környezetvédelmi siker. Évente több milliárd palack, doboz és üveg hulladékától mentesítik a környezetet. Az értékes alapanyag pedig a REpont rendszernek köszönhetően megszámolva, rendszerezve, készen áll az újrahasznosításra.
Az adatok alapján jellemzően a nyári kánikulában vagy nagyobb ünnepekkor fogyasztják az emberek a legtöbb italt, és a legtöbb palackot a nyaralóhelyeken, a fővárosban, illetve a nagyobb városokban viszik vissza. Egy fogyasztó átlagosan egy tranzakcióban 23 darab palackot váltott vissza az automatáknál, amely a 2024-es átlaghoz képest 5 darabbal nőtt. Az egy emberre jutó, éves visszaváltott palackok átlaga 310 darabra emelkedett, ami jelentős növekedés a 2024-es 101 darabhoz képest.
Arra is kitértek, hogy 2025-ben a visszaváltott műanyag palackok száma meghaladta az 1,5 milliárdot, a fém elérte az 1,3 milliárdot, az üveg pedig több mint 200 millió darabot tett ki. A visszaváltási aktivitás a nyáron volt a legerősebb, különösen júliusban és augusztusban, és február bizonyult az év legcsendesebb időszakának. A visszaváltópontok száma csaknem 20 százalékkal bővült, így már mintegy 5200 helyszínen lehet visszaváltani országszerte.
A rendszerben 2025 végére 32 700 beregisztrált, visszaváltható termék szerepelt, 934 vállalat kínálatából. A regisztrált termékek 92 százaléka egyutas italcsomagolás, míg 8 százaléka többutas, újratölthető palack – olvasható a MOHU közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
Három új szervezetnek gyűjt adományt a MOHU
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MOHU Budapest: a megszokott hulladékszállítási rend lesz az év utolsó és az újév első napján is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A MOHU megnövelt kapacitással készül az ünnepek utáni visszaváltásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hűtési lánc: a hőmérséklet ma már adat, nem „érzés” – így szigorodtak az elvárások az élelmiszerlogisztikában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

